Már a jövő tanévtől rövidebb lehet a téli vakáció

Ecaterina Andronescu oktatási miniszter újabb javaslattal állt elő, a szaktárca vezetője most a tanév rendjén módosítana – derül ki a realitatea.net portálnak adott interjúból.

A tárcavezető szerint túl hosszú az iskolások jelenlegi, három hétig tartó téli vakációja, mert ez alatt elfelejtik a tananyagot. Ráadásul nincs elég idejük felvenni a ritmust, mert a téli szünidőt követő három oktatási hét után máris következik a félévközi vakáció. Mint mondta, sok szülő is úgy látta, hogy a gyerekek téli vakációja „borzalmasan hosszú” volt.

Mint ismert, az idei tanévben december 22-től január 13-ig tartott a téli szünidő. A tanulók január 15-én ültek vissza az iskolapadokba, majd három hét után ismét vakációra mennek, 2019. február 2-a és 10-e között van ugyanis az egyhetes félévközi vakáció.

A miniszter azt javasolja, hogy a téli vakáció három helyett kéthetes legyen, majd amikor ez lejár, január elején, akkor rögtön vágjanak bele a második félévbe, kiiktatva a februári félévközi vakációt. Ez értelemszerűen azt fogja eredményezni, hogy az első félév rövidebb, míg a második hosszabb lesz. Ám Andronescu azt is elképzelhetőnek tartja, hogy valamivel korábban szervezzék meg a képességvizsgát és az érettségit.

A tervezett módosításokat a miniszter közvitára bocsátaná, de elképzelése szerint már a jövő tanévtől bevezetné.

Hogy néz ki most a tanév rendje?

Az idei tanév továbbra is két félévből áll. Az egyik 2018. szeptember 10-től 2019. február elsejéig, a másik 2019. február 11-től 2019. június 14-ig tart.

Az iskolai szünidők a következőképpen alakulnak:

  • Téli vakáció: 2018. december 22. – 2019. január 13.
  • Félévközi vakáció: 2019. február 2–10.
  • Tavaszi vakáció: 2019. április 20. – 2019. május 5.
  • Nyári vakáció: 2019. június 15. – 2019. szeptember 15.

Az óvodásoknak és az elemi osztályok diákjainak 2018. október 27. – november 4. között is volt egy vakációjuk. A végzős középiskolai osztályok diákjai számára 2019. május 31-én, a nyolcadikosok számára 2019. június 7-én ér véget a tanév.

(Címlapfotó forrása: gandul.info)

Kapcsolódók

Kimaradt?