Így állt bosszút rajta: elgázolta egy férfi az anyósát

Letartóztattak hétfőn egy 30 éves férfit, aki szándékosan elgázolta az 57 éves anyósát. Emberölési kísérlettel gyanúsítják.

A ziarulargesul.ro portál beszámolója szerint a különös eset a hét végén történt Piteşti-en, és egy térfigyelő kamera is rögzítette. A csak erős idegzetűeknek ajánlott felvételen látható, amint egy férfi és egy nő ballag az utcán bevásárlószatyorral a kezében, majd rálépnek az úttestre, hogy kikerüljék a járdára leparkolt gépkocsit.

Ebben a pillanatban hajtott be az utcára egy Volkswagen Golf, amelynek sofőrje hirtelen a sétáló pár felé kanyarodott, és elütötte őket. Ezután az autó vezetője kiszállt, az áldozatokhoz ment, az asszony fölé hajolt, majd mintha semmi sem történt volna, visszaült a gépkocsiba és távozott.

Az 57 éves nőnek eltört az egyik térde és összezúzódott a csípője, kórházba szállították. A rendőrség a térfigyelő kamera felvételének megtekintése után kihallgatta, majd őrizetbe vette a Golf sofőrjét. A férfi nem is tagadta a szándékosságot. A rendőröknek elmondta, hogy előző nap összeveszett az anyósával, és így kívánt bosszút állni rajta.

Kapcsolódók

Kimaradt?