Március végén várható jogerős ítélet Horváth Anna perében

Előreláthatóan március végén születik ítélet a Horváth Anna ellen zajló perben. Erről Kolozsvár volt alpolgármestere tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.

Horváth Anna beszámolója szerint a per szerdai tárgyalásán őt is meghallgatták a legfelsőbb bíróságon. Elkészült a Román Hírszerző Szolgálat által készített lehallgatás újabb román nyelvű fordítása is, amely lényegesen eltér a korrupcióellenes ügyészség (DNA) eredeti változatától.

 

Ugyanakkor a legfelsőbb bíróság elnöke másodszor is visszautasította azt a kérését, hogy oldják fel a nemzetbiztonsági megfigyelésének okára vonatkozó titkosítást. Horváth Anna szerint várhatóan még két tárgyalás lesz ebben a perben: a következőt február 6-án tartják, a másodikat pedig valamikor március elején. Az eddigi állás szerint március végén jogerős ítélet születik.

Kolozsvár volt alpolgármestere kitért arra is: a múlt év decemberében a DNA értesítette arról, hogy 2015. október-novemberében és 2016 február-márciusában, két másik ügyben is lehallgatták, illetve megfigyelték. Ezeket a dossziékat - bizonyítékok hiányában - a múlt év végén lezárták. Mindezek a lehallgatások a nemzetbiztonsági megfigyeléssel párhuzamosan történtek.

A DNA 2016. december 19-én emelt vádat Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen. Az ügyészek szerint az üzletember 60 darab fesztiválbelépőt biztosított a Kolozsvár volt alpolgármestere kampányában részt vevő fiataloknak, cserébe pedig Horváth Annak megígérte, hogy megsürgeti a polgármesteri hivatal városrendezési részlegén két folyamodványának az elbírálását. Egyik esetben a Történelmi Műemlékek Zonális Bizottsága kérte a Karolina tér 4. alatt található műemléképület homlokzatának a visszaállítását eredeti állapotába, és ehhez volt szükség a terasz alatt elterülő tíz négyzetméternyi terület koncessziójára. Egy másik esetben az üzletember azért folyamodott a hivatalhoz, hogy átadhasson a városnak egy 150 négyzetméteres telekrészt, amelyet a városrendezési terv (PUG) értelmében kisajátítottak útszélesítés céljával. 

Kapcsolódók

Kimaradt?