Országos felmérőt szerveznének tizedik osztály végén is

Március 30-áig a parlament elé kerül az új tanügyi törvény tervezete – nyilatkozta hétfő este Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a Digi24 televízió műsorában.

A tárcavezető azt mondta: a jelenleginél kevésbé bonyolult, célkitűzések szempontjából sokkal világosabb jogszabályt szeretnének, amelyet a tervek szerint március 30-áig a parlament elé terjesztenek.

A miniszter kitért arra is: jónak látná egy országos szintű felmérés bevezetését a tizedik osztály végére, mert ez a tanulók javát szolgálná. Úgy vélte, ennek bevezetését egyrészt az indokolná, hogy a kötelező iskolai oktatás a tizedik osztállyal zárul, másrészt pedig az intézkedés nagy előnye az lenne a tanulók szempontjából, hogy így az érettségire csak két év – a tizenegyedik és a tizenkettedik osztály – tananyagából kellene készülniük.

Az újabb országos szintű felmérés esetleges bevezetéséről még közvitát tartanak – tette hozzá. Az osztálypénz kapcsán a tárcavezető hangsúlyozta, annak gyűjtése nem legális, és „azzal, hogy pénzt gyűjtenek, a szülők csak rontják az iskola megítélését”.

„Bár a szülők úgy gondolják, hogy ezzel a gyermeküket támogatják, egyikük sem örül, amikor a zsebébe kell nyúlnia, hogy fizesse be az osztálypénzt. Inkább tanuljunk meg projekteket írni, találjunk más, esetleg európai forrásokat” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, évek óta létezik egy miniszteri rendelet, amely tiltja az osztálypénz gyűjtését, de „lehet, hogy törvénnyel kellene ezt megerősíteni”. Hozzátette: a pedagógusoknak tilos beavatkozniuk az osztálypénz gyűjtésébe.

(Címlapi illusztráció forrása: ziarelive.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?