Borbély: a bizonytalanság senkinek sem használ

A romániai pártok politikai csatározásának folytatására számít Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke, miután az alkotmánybíróság elhalasztotta  a döntést az államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényességéről. A poltiikus az Erdély Televízió vendégeként értékelte a belpolitikai helyzetet. borbely

 Mint írtuk, az alkotmánybíróság arra hivatkozva halasztotta előbb szeptember 12-re, majd pénteken augusztus 31-re döntését a felfüggesztett Traian Băsescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényessége ügyében, hogy ellentmondásos információkat kapott a román hatóságoktól a választók számát illetően. A referendum ugyanis akkor érvényes, ha azon a választók több mint fele részt vesz, de a hatóságok ellentmondásos adatokat közöltek az alkotmánybírósággal a névjegyzékben szereplő személyek számáról. A taláros testület ezért felszólította a kormányt, hogy augusztus végéig aktualizálja a választói névjegyzéket.{loadposition OTP}

Az RMDSZ politikai alelnöke rámutatott, a belügyminisztérium feladata a választói névjegyzék folyamatos aktualizálása, de ez nem történt meg eddig.  „Sokaknak megfelelt a jelenlegi állapot, de ez viszont most visszaütött, mint a bumeráng. Az Alkotmánybíróság  mostani halasztó döntése véleményem szerint nem fog segíteni a belpolitikai helyzet stabilizálásában. Az RMDSZ-nek igaza volt, amikor a magyar választók lelkiismeretére bízta a választást , és a magyar közösség is érezte, hogy itt komoly gondok vannak, ami a referendumot illeti” – fejtette ki az RMDSZ alelnöke.

Borbély László elmondta, az Alkotmánybíróság döntése továbbra is fenntartja a bizonytalanságot, továbbra sem csitul majd a politikai közbeszédben a különböző vélt, vagy valós támadások sorozata, és ez nem használ senkinek. „Itt azért el kell gondolkozni azon, hogy kik a hibásak a kialakult helyzetért, az elnök, aki nyolc éven át nem tudta a közvetítői szerepét betölteni, vagy azok a jelenleg hatalmon lévő erők, amelyek megpróbáltak két hét alatt olyan változásokat kieszközölni, amelyek nem voltak kellően előkészítve és amelyekkel kapcsolatban alkotmányossági aggályok is felmerülhetnek" - mondta Borbély. {loadposition kmn}

Arra a kérdésre, hogy mennyire rontja Románia nemzetközi megítélését a jelenlegi helyzet, Borbély elmondta, fenntartással kezeli a külföldi politikusok egyes nyilatkozatait, hiszen nem tud egyetérteni az uniós biztos azon kérésével, hogy a román politikusok ne reflektáljanak a bíróságok ítéleteire. Példaként Markó Attila államtitkár helyzetét említette, akit - a restitúciós bizottság tagjaként - első fokon börtönbüntetésre ítélt a román igazságszolgáltatás, amiért jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak. Borbély szerint ehhez mindenképpen viszonyulni kell, erről véleményt kell mondani. 

Arra a felvetésre, hogy esetleg egy második referendum szervezése lehetne a megoldás, a politikus kifejtette, ezt jelenleg nem tartja valószínűnek.

Kimaradt?