Iliescu: pontról pontra teljesítettük a forradalom programját

Egy forradalom egyszerre kudarc és győzelem – írta szombaton Ion Iliescu a blogján.

„29 éve volt az 1989-es romániai forradalom, a román nép méltóságának megnyilvánulása, amely a média és a politikai manipulációk ellenére meg fogja őrizni jelentőségét, függetlenül attól, mit mondanak róla becsmérlői. Egy forradalom egyszerre kudarc és győzelem. Kudarc a régi politikai rendszer számára, amely képtelenné vált az állampolgárokkal való párbeszédre, képtelenné vált az ország igazgatására, elszakadt a valóságtól és a nép hangját süket fülekkel fogadta. Egy forradalom a nép akaratának, a változás szükségességének a győzelme” – írta az egykori államfő.

Kifejtette: Románia megérett a változásra 1989-ben, és ez békés úton is megtörténhetett volna, ha az akkori hatalom hajlandó lett volna a párbeszédre, és a totalitárius rendszer megegyezésen alapuló megszüntetésére. „Az elmúlt 29 évben a forradalom napjaitól kezdődően a szolidaritás számos megható pillanatában volt részünk, de ugyanakkor a széthúzás, megoszlás, szembenállás pillanataiban is. Mindazonáltal pontról pontra sikerült teljesítenünk a forradalom programját, amely 1989. december 22-e estéjén hangzott el” – írta Iliescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?