Segítségre van szüksége egy sepsiszentgyörgyi házaspárnak

Támogatásokat gyűjt egy sepsiszentgyörgyi házaspár, miután súlyos balesetet szenvedett a nő, és kerekesszékbe került.

Cârsteanu-Dombi Márta szeptemberben, Nizzában leesett egy kerékpárról és balesetet szenvedett. Férje, András így idézte fel a történteket: „Hátával egy útszéli fának ütközött, valószínűleg egy kanálisfedőn veszítve el az irányítást. Mentő. Helikopter. Hat órás műtét. Két hét intenzív osztály. Azóta korházban. Mindez olyan gyorsan történt, hogy néha még most is – három hónappal a baleset után – azt hisszük, mindez csak egy rémálom. De minden nap megéljük és nem ébredünk fel.”

Mártának sikerült felgyógyulnia az életveszélyes sérüléseiből, de a gerincére mért hatalmas ütés deréktól lefelé bénultan hagyta. „Hirtelen egy személyből, aki 113 kilométert tudott egyszerre úszni, kerékpározni és futni, olyan ember lett, akinek kihívást jelent az ülés, öltözködés, vagy zuhanyzás” – mondta el a férje.

András elmondta, míg a német egészségügyi rendszer sokkal jobb mint az otthoni, „németesen” az a célja, hogy feleségét kerekesszékes munkaképessé és újbóli adófizetővé tegye. Azonban bármilyen új, vagy a német rendszerben nem fellelhető kezelést visszautasítanak.

A pár talált egy lehetséges megoldást, amelyre most gyűjtenek: egy stimuláló chipet ültetnek be mozgássérültekbe. ami áthidalja a sérülést, a stimuláció hatására pedig egy idő után visszanyerik az irányítást lábuk, szükségleteik és a hasizmok felett. Minél frissebb a sérülésük, annál több funkciót nyernek vissza.

Felvették a kapcsolatot több klinikával is, a kezelés végösszege nagyjából 380 ezer euró, de továbbra is keresik az olcsóbb megoldásokat tengeren túl. "Ebből 180-200 ezret, úgy néz ki, hogy össze tudok szedni saját és családjaink erejéből, ez attól is függ, hogy mit tudok még eladni. A maradékhoz sajnos szükségem lesz segítségre" - mondta el András.

A házaspárt ezen a linken lehet támogatni, közvetlen átutalásokat itt várnak:
Paypal: marta.dombi@yahoo.com
Euro: MARTA CARSTEANU-DOMBI DE57700202700015034503
RON: CARSTEANU DOMBI ANDRAS RO32UGBI0000522008328RON

Kimaradt?