Az összes megyében védett házakat hoznak létre a családon belüli erőszak áldozatainak

Valamennyi romániai megyében védett házakat hoz létre a családon belüli erőszak áldozatai számára az Országos Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) – tájékoztatott csütörtökön Vass Mária.

A Kovászna megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint Háromszék más megyékhez képest jól áll ezen a téren, hiszen már működik egy 6 személy befogadására alkalmas sürgősségi központ, ahová 60 napig – meghoszabbítási lehetőséggel – be tudják fogadni a családon belüli erőszak áldozatait, ott orvosi, pszichológiai ellátásban, tanácsadásban részesítik őket.

A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén egyhangú szavazattal elfogadta a Munkaügyi Minisztériummal kötött partnerségi szerződést, amely alapján a „Vénusz – együtt egy biztonságosabb életért” című projekthez csatlakoznak. Vass Mária elmondta: a projekt keretében kialakítandó védett ház a már meglévő sürgősségi elhelyező központ kiegészítése lesz, itt ugyanis hosszabb időszakra el tudják helyezni a bántalmazottakat és gyerekeiket, szakmára is képezik őket, munkahelyet keresnek számukra, hogy saját lábukra tudjanak állni.

Vass Mária annyit árult el, hogy a már meglévő sürgősségi befogadó központ Kézdivásárhelyen van. Az igazgató rámutatott: mind a sürgősségi központ, mind a védett ház titkosított helyeken működik, így próbálják megelőzni azt, hogy a bántalmazó fél megtalálja és zaklassa a bántalmazottat.

Legtöbben nem tesznek panaszt

A háromszéki szociális igazgatóság vezetője hozzátette: az a tapasztalat, hogy a családon belüli erőszak áldozatai csak legvégső esetben fordulnak az illetékes hatóságokhoz, általában akkor, amikor már nem csak a lelki terror zajlik és egy-egy pof csattan el, hanem rendkívül erőszakos a házastárs, súlyosak a testi sérülések. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy az áldozat a szakemberek tanácsa ellenére visszavonja a bántalmazó elleni feljelentését, és egy idő után gyerekeivel együtt visszatér bántalmazójához, ahol a konfliktusos helyzet nagy eséllyel folytatódik.

A háromszéki sürgősségi elhelyező központ általában nincs túlzsúfolva, tehát az érintettek nem használják ki kellőképpen, mondta Vass Mária, aki szerint idén nyáron egyszer telt meg a létesítmény. Hozzátette: a közvélekedés ellenére a befogadó központot nem kizárólag nők számára tartják fenn, oda bántalmazott férfiakat is befogadhatnak, bár erre Háromszéken még nem volt példa. A szakember szerint elképzelhető, hogy a férfiak nehezebben vallják be, hogy családon belüli erőszak áldozatai.          

Növekszik a jelentett erőszakos esetek száma

Kovászna megyében idén megnövekedett a hivatalosan jegyzett családon belüli erőszak áldozatainak száma, derült ki a rendőrség adataiból. Az év első tíz hónapjában 126 családon belüli erőszak esetről érkezett panasz, ez 16 százalékkal több, mint tavaly, ez viszont messze nem mutatja a valóságot, hiszen nagyon sok áldozat panasz nélkül viseli el házastársa bántalmazását. 

A hivatalosan jegyzett esetek 95 százalékát a család otthonában követték el, és legsúlyosabb, hogy Háromszéken idén két személy életét is vesztette családon belüli erőszak következtében. A Kovászna megyében elkövetett családon belüli erőszak esetek 71 százalékában nők voltak az áldozatok, a bántalmazók 96 százaléka pedig férfi. Az esetek 35,4 százalékában a bántalmazó alkoholos befolyásoltság alatt erőszakoskodott családtagjaival.

Ezt tegyék, ha családon belüli erőszak áldozatai!

Nicoleta Tolvaj Marin rendőrségi szóvivő felhívja a családon belüli erőszak áldozatainak figyelmét, hogy a törvényi változásoknak köszönhetően a távolságtartási rendeletet már az ügyben eljáró rendőr is ki tudja állítani helyben. Háromszéken idén év elején 14 távolságtartási végzés volt érvényben a bántalmazóval szemben, októberig pedig további 28-at állítottak ki.

A háromszéki rendőrség szóvivője azt tanácsolja az áldozatoknak, hogy lehetőleg mihamarabb kérjenek segítséget az 112-es ingyenes hívószámon, ha pedig nem tudnak elmenekülni otthonukból, akkor vonuljanak be egy szobába vagy más helye, ahol viszonylagos védelmet tudnak biztosítani maguknak, illetve kiabáljanak hangosan, hogy szomszédaik lehetőleg meghallják őket és segítséget tudjanak hívni.

Kapcsolódók

Kimaradt?