Kormányátalakítás: a kormány bepanaszolta az államfőt az alkotmánybíróságnál

Panaszt emelt a kormány az alkotmánybíróságnál Klaus Iohannis ellen, amiért az államfő halogatja a döntést a koalíció által javasolt új szállításügyi, illetve regionális fejlesztési miniszter, Mircea Drăghici és Lia Olguţa Vasilescu kinevezéséről - közölte a pénteki kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

"Azt hiszem, ebben az időszakban nem a politikai játszmáknak kell diktálniuk, most Románia érdeke kellene hogy legyen a legfontosabb" - mondta Dăncilă. A miniszterelnök hozzátette, ahhoz, hogy minden téren sikeres legyen a román EU-elnökség, arra is szükség van, hogy a kabinet mindegyik miniszterének teljes jogköre és legitimitása legyen. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a dossziék átvétele, az ágazati prioritások megszabása után cserélgessük a minisztereket. Ezért fordultunk ma az alkotmánybírósághoz" - érvelt a miniszterelnök. 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) november közepén nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Iohannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelöltekkel állt elő, az elnök elnapolta a döntést arra hivatkozva, hogy a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit. "Csak pótcselekvés a gyenge miniszterek csereberélése. Ennek a cirkusznak a folytatásával nem értek egyet" - jelentette ki Klaus Johannis egy szerda esti rendezvényen.

A PSD kormányát nyíltan bíráló, parlamenti megbuktatását szorgalmazó elnök a lehető legtöbb kellemetlenséget jelentő minisztercseréket tagadta meg, amikor a nyolc jelölt közül csak hatot iktatott be és elutasította a PSD egyik kulcsemberének számító Lia Olguța Vasilescu volt munkaügyi miniszter kinevezését, illetve a PSD-elnökét nyíltan bíráló Paul Stănescu kormányfő-helyettes leváltását.

A miniszterelnök csütörtökön arról számolt be az újságíróknak, hogy telefonon sürgetette meg Johannisnál a miniszterek kinevezését, de az államfő azt közölte vele, hogy egy újabb hétig fog mérlegelni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?