Megjelent az Erdélyi Gyopár idei utolsó lapszáma

Eredményeket összegez az Erdélyi Gyopár idei utolsó lapszámában Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöke.

A szervezetépítés, kiadványkészítés mellett kevésbé örvendetes eseményeket is említ a vezércikkben: „Az érték- és érdekérvényesítés, képviselet mellett az EKE érdekvédelmet is gyakorolt. Sajnos több ízben komoly tiltakozásoknak is hangot kellett adnunk az év utolsó negyedében, egy hét alatt három tiltakozó beadványt kellett megfogalmaznunk.” Ennek részletei találhatóak az EKE kéthavonta megjelenő folyóiratának legfrissebb lapszámában.

Az egyesületi élet rovatban adnak hírt arról az ekések, hogy közmunka volt Várfalván, az EKE Várában, rusztikus környezetben és jó hangulatban zajlott az EKE Bál, az Erőss Zsolt által útjára indított Rendhagyó földrajzórák tovább folytatódnak az egykori mászótársak és a Hazajárók jóvoltából, illetve gazdag programok zajlottak mind a 17 tagszervezet házatáján.

Különleges sorozat első részét ajándékozza az olvasóknak Laczkó-Szentmiklósi Endre, aki feltérképezte, régi és jelenlegi fotókkal dokumentálta a székelyföldi Erzsébet királyné-, vagyis Sissi-emlékhelyeket. Gyergyószékre kalauzolnak a Hazajárók, a székelyudvarhelyi borvízmúzeumba hív Jánosi Csaba, Bartók Attila pedig az Olümposz Nemzeti Park flóráját ismerteti. Szintén külföldi túra rejlik az alábbi két cím mögött: Pipacsok a magasban: kalandozás az Andokban, Camino: ahol egyszerűen ember az ember – Személyre szabott szabadság.

Az ismert, kedvelt rovatok mellett újabbal gazdagodik jövőtől az Erdélyi Gyopár kínálata: a természetjárók eszébe juttatja, kik voltak a nagy elődök. Olyan ekés személyiségek életéről tudhatunk meg többet, akik a Házsongárdi temetőben nyugszanak. A gyűjtést Lőrinczi István és csapata végezte, ők foglalták kötetbe és bocsátották az EKE-kiadvány rendelkezésére, hogy 2019-től sorozatban közölje. Ez is ajándék, akárcsak az egyesület egyre gyarapodó kiadványai, illetve a virtuális EKE Múzeumban fellelhető relikviák, melyeket gazdáik közkinccsé tettek. A nagy múltú, gazdag, erősödő és érdekeket védő szervezet további meglepetéssel készül jövőre. 

Kimaradt?