Megszólalt a leütött és kifosztott, amnéziában szenvedő lány

„Sokkal rosszabb is lehetett volna, de volt egy őrzőangyalom” – nyilatkozta a sajtónak az a részleges amnéziában szenvedő 20 éves lány, akit múlt hét végén leütött és kifosztott egy gyulafehérvári tömbházban egy visszaeső bűnöző. Azt a tanulságot vonta le, hogy nem kellett volna közszemlére tennie az értéktárgyait.

Mint ismert, a börtönből „miniamnesztiával” szabadult férfit elfogták és letartóztatták. Áldozata kórházba került, és részleges amnéziában szenved. Támadója ugyanis ököllel az arcába csapott, majd a koponyáját is beverte, amikor az ütéstől a földre rogyott.

A Denisa nevű lány az Antena1-nek elmondta, a támadás pillanatára nem emlékszik, és az aznapi események is elmosódtak az emlékezetében. Egy barátnőjét készült meglátogatni abban a tömbházban, ahol leütötték. Azt már nem tudja, hogyan tudott abban az állapotban beülni az autójába és hazamenni. A rendőröket a riadt szülei értesítették, miközben őt a sürgősségre vitték.

Denisa azt mondta: a vele egykorú lányoknak azt tanácsolja, hogy ne tegyék közszemlére az értéktárgyaikat. „Beismerem, hogy az én hibám is volt, egyfolytában a mobiltelefonommal és a pénztárcámmal a kezemben járkálok az utcán” – jelentette ki, hozzátéve, reméli, hogy támadója megkapja a méltó büntetését.

Kapcsolódók

Kimaradt?