Elkísérték utolsó útjára Pap Géza püspököt

Örök nyugalomra helyezték Pap Gézát, az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökét, Kolozsvár-felsővárosi lelkipásztort. A szombaton tartott gyászszertartáson teljesen megtelt a Farkas utcai templom, majd a Házsongárdi temetőben vehettek végső búcsút az áldott emlékű püspöktől a gyászolók - számolt be az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos oldalán

Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvétnyilvánító szavait Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tolmácsolta. Pap Géza református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok körében végzett munkával és a szórványgyülekezetek támogatásával is azt bizonyította, hogy a mi jövőnk a Kárpát-medencében hitünk és magyarságunk megtartásán alapul - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi vezetője családjának, részvétét nyilvánítva a püspök halála miatt. 

 

Pap Gézától utódja, Kató Béla jelenlegi püspök is elbúcsúzott: „Vannak életek, amelyek hasonlítanak a mély kúthoz: a forrást csak sejtjük, hogy van, mert újra és újra friss vizet lehet meríteni a kútból.  Ilyen volt a Pap Géza élete is, nem volt magamutogató, nem árulta el forrását, és nem kínálgatta saját élete receptjeit. Távol állt tőle a személyes dolgok, a belső világ közszemlére való tétele. Élete egyetlen egy nagy ügy köré csoportosult, ez pedig Isten igéjének a hirdetése volt, ennek rendelt mindent alá” – hangzott el. 

Szabó István dunamelléki református püspök prédikációjában rámutatott: Krisztus a kiválasztottakat az ő szolgálatára rendeli, és felruházza tanítással, látással, élő igével, de szenvedéssel is. 

A temetésen a Kolozsvári Református Kollégium és a Protestáns Teológiai Intézet kórusa szolgált, a gyászoló család a koszorúmegváltás összegét a Kolozsvári Református Kollégium javára ajánlotta fel.

Címlapfotó: Kiss Gábor

Kapcsolódók

Kimaradt?