December 3-ra halasztották Liviu Dragnea perének első tárgyalását

December 3-ra halasztotta hétfőn a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök fellebbviteli perének első tárgyalását. A képviselőházi elnököt alapfokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a fiktív alkalmazások perében.

Liviu Dragnea nem jelent meg, két ügyvéddel képviseltette magát a tárgyaláson. Három vádlott ügyvédje, köztük a Dragneaé benyújtotta a fellebbezés indoklását, a többi ügyvéd halasztást kért, hogy tanulmányozhassák a dokumentumokat. A bíróság december 3-ra tűzött ki újabb tárgyalási időpontot.

Toni Neacşu ügyvéd óvást emelt a bírói testület összetétele ellen, aminek elbírálását az ítélőtáblára hárította a bíróság. A bíróság bejelentette, hogy egy magánszemély, Vasile Botomei, Dragnea jóváhagyása nélkül, fellebbezési indoklást nyújtott be. A bírák kérdésére Botomei azt nyilatkozta, hogy nem ügyvéd, de van jogi doktorátusa, és azért kelt Dragnea védelmére, mert a PSD-elnök ügyvédei megállapodást kötöttek az ügyészekkel és a bírókkal.

A bíróság nem fogadta el a Botomei általa benyújtott dokumentumokat. Botomei utólag azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy azért nyújtotta be a Dragnea védelmét szolgáló dokumentumokat, mert a pártelnök összes ügyvédje „az ügyészséggel kötött titkos megállapodás hatása alatt van és kettős vezérlés alatt dolgoznak”.

A PSD és a képviselőház elnökét azért állította bíróság elé a DNA, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, aki valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.

A legfelsőbb bíróság épülete előtt mintegy ötvenfős, többnyire idős személyekből álló csoport gyűlt össze, amelynek tagjai szóváltásba keveredtek a #rezist mozgalom tagjaiból álló másik csoport képviselőivel. A Dragnea-párti csoport elhagyta a helyszínt, miután megtudták, hogy a PSD elnöke nem jelenik meg a tárgyaláson.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?