„220 felett…” – őrült sebességgel száguldott egy aradi az autópályán

Nem valószínű, hogy ismeri a címbeli Neoton-slágert az a 48 éves aradi illetőségű férfi, akit a múlt héten „kapcsoltak le” gyorshajtásért, de tény, hogy 223 kilométeres óránkénti sebességgel mérte be a radar az A1-es autópálya Bukarest és Râmnicu Vâlcea közötti szakaszán. A gépkocsivezetőt több mint 1300 lejre bírságolták, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát is.

Az eszevezett száguldozás még október 27-én történt, de az Országos Rendőr-főkapitányság most számolt be közleményben az autópályákon a múlt héten történt kihágásokról.Hétfőtől vasárnapig egyébként 44 gépjárművezetőt értek tetten gyorshajtáson, közülük 39-en legalább 50 km/h-s sebességgel lépték túl a megengedett sebességhatárt, öten pedig 200-nál is többel mentek. A rekordot a már említett aradi férfi 223 km-es óránkénti sebessége jelentette.

Négy sofőrt iattas vezetésen, kettőt pedig felfüggesztett jogosítvánnyal, vagy jogosítvány nélküli vezetés miatt állítottak elő.

Kapcsolódók

Kimaradt?