Bírálják a kormány elképzeléseit a református püspökök

A református egyház püspökei szerint a restitúciós törvény kormány által javasolt módosítása nem egyszerűsíti, hanem kaotikussá és zavarossá teszi az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatát.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke pénteken egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette egyházaik kifogásait a kormány által közvitára bocsátott törvénytervezettel kapcsolatban.

A kifogások sorában Kató Béla elsőként azt említette, hogy a kormány nem tanácskozott a megoldásról az egyházakkal, amelyek számára megnyugtató megoldást kellene kínálnia. A püspök több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartotta a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert. Elfogadhatatlannak tartotta például, hogy az ingatlanoknak nem a piaci értékét veszik alapul a kárpótlásnál. katocsury

Kató Béla rejtett csapdaként mutatta be a törvénytervezetben megszabott jogvesztő határidőket. Megjegyezte, az egyházakat eddig is az eltűnt telekkönyvek és a román állami hivatalok lassú ügyintézése késleltette a visszaigénylési dossziék összeállításában.

Az egyházfő azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy az új tervezet szerint a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőkként a bennük működő közintézményeket. Emlékeztetett arra, hogy a kommunista állam 1948-ban egyetlen nap alatt államosította az ingatlanokat, a mostani javaslat szerint pedig a kommunizmus bukása után is további 50 évet kell várni, míg ténylegesen használatba veheti az egyház az ingatlanait.

Kató Béla kijelentette, ha a jelenlegi formában fogadják el a jogszabályt, a kormány perek hosszú sorára számíthat. "Ha nem veszik figyelembe az egykori tulajdonosok érdekeit, itt béke nem lesz" - jelentette ki a püspök.

 Csűry István hozzátette, a jelenlegi törvény szerint az egyházaknak nem kárpótlással, hanem újabb kártétellel kell számolniuk.  óA református egyházi vezetők elmondták, a törvénytervezettel kapcsolatos kifogásaikat tartalmazó beadványt a többi magyar egyházzal közösen juttatták el Románia kormányának és a nemzetközi szervezeteknek.

Az Erdélyi Református Egyházkerület 835 ingatlan-visszaigénylési kéréséből mintegy háromszázra adott jóváhagyó vagy elutasító határozatot a restitúciós bizottság. A királyhágómelléki egyházkerület 320 benyújtott restitúciós kéréséből mintegy kétszáz visszaszolgáltatásáról döntöttek.

.

Cikkünk frissül

Kimaradt?