Az erdélyiek fogják először hallani a Quimby új dalait

Az április elején Erdélyben koncertező Quimby együttes új dalait közönség előtt először az itteni koncertjein fogja eljátszani.

„A zenekar új dalaiból elsőként az erdélyi közönség hallhat egy kis ízelítőt. Igazi sallangmentes odasújtós klubkoncerteket szeretnénk adni. Mivel hosszabb szünet után most lépünk először színpadra, bizonyára ki leszünk éhezve mi is” – jelentette be Kiss Tibor, a zenekar frontembere.

quimby szerpentin

A Quimby április 3. és 9. között lép színpadra Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron. Az eredetileg ötállomásosra tervezett turné helyszínei közé utólag került be Arad, mert az együttes tagjai fontosnak tartják, hogy a szórványrégióban is találkozzanak rajongóikkal.

A Quimby 2011 őszén turnézott legutóbb Erdélyben, akkor a zenekar fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték együtt a közönséggel. A zenekar tagjai a koncertsorozat sikerére való tekintettel döntöttek úgy, hogy újra ellátogatnak a nagyobb magyarlakta városokba, és ismét fergeteges hangulatú bulit ígérnek rajongóiknak. Jegyek március 6-tól minden városban kaphatók.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?