Hivatalos: nem módosul az alkotmány, érvénytelen a népszavazás

A férfi és nő házasságán alapuló hagyományos családról szervezett alkotmánymódosító népszavazás érvénytelen volt a szavazatok teljes feldolgozottsága után is, hiszen a szavazati joggal rendelkezők 21,10 százaléka járult az urnák elé - közölte hétfőn délután a központi választási iroda.  A hagyományos család alkotmányba iktatása mellett szavazott 3 531 732 személy, ami az igen szavazatok 91,56 százalékos többségét jelenti. A nem voksok száma 249 412 volt, ami 6,47 százaléknak felel meg.A szombati és vasárnapi eseményekről itt olvashat.

19:41

Teljes feldolgozottság után is érvénytelen a referendum

A férfi és nő házasságán alapuló "hagyományos" családról szervezett  alkotmánymódosító népszavazás érvénytelen volt a szavazatok teljes feldolgozottsága után is, hiszen a szavazati joggal rendelkezők 21,10 százaléka járult az urnák elé - közölte hétfőn  a központi választási iroda.

16:47

EMNP: a parlamenti pártok nem mozgósítottak

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a parlamenti pártok nem mozgósítottak, ezért lett érvénytelen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról szóló hét végi népszavazás.  A Szilágyi Zsolt pártelnök által jegyzett állásfoglalás szerint a választók azért maradtak tétlenek, mert a parlamenti képviselettel rendelkező pártok nem azonosítottak "direkt zsákmányszerzési lehetőséget" a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást. Az EMNP szerint a részvételi kedvet az is aláásta, hogy a rosszul feltett kérdés kampányára "eleinte rátelepedtek a kormánypártok, majd a brüsszeli fenyegetések", és a mozgósítás a parlamenti pártok részéről nem történt meg. (MTI)

15:39

Új részeredmények: 91,57 százalék az IGEN szavazatok aránya

A szavazati joggal rendelkező állampolgárok 21,08 százaléka adta le voksát a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon - közölte a Központi Választási Iroda (BEC) a hétfőn 12 óráig feldolgozott adatok alapján. Ezek szerint összesen 3 849 905 állampolgár járult az urnák elé, közülük 3 525 238 (91,57 százalék) szavazott az IGEN és 248 696 (6,46) a NEM válaszra; 75 919 szavazat (1,97) érvénytelen volt. Az összesen 19 040 szavazókörzet közül 19 017 eredményeit összesítették hétfő délig, ez 99,8 százalékos feldolgozottságot jelent. (Agerpres)

15:27

Megszólalt a Magyar Polgári Párt

A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról szóló hét végi népszavazás érvénytelensége nem kérdőjelezheti meg a család intézményét és annak szerepét a társadalom szövetének megőrzésében.

Az MPP hétfői közleményében nyomatékosította: a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását, alapját pedig egy férfi és egy nő házassága képezi. A párt szerint a család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé. (MPP)

14:36

A Koalíció a családért nem adja fel

A Koalíció a családért elnevezésű egyházi hátterű civil szervezet, amely a férfi és nő házasságán alapuló család alkotmányos szabályozásáról szóló népszavazást kezdeményezte, bejelentette: tovább fog küzdeni a hagyományos családért, és a pártokat tette felelőssé az érvénytelen népszavazás bojkottja miatt.

Mihai Gheorghiu, az egyesület vezetője elmondta: annak ellenére, hogy a céljukat, mintegy 6 millió szavazat begyűjtését, nem sikerült elérniük, folytatják a "gender-ideológia elleni küzdelmet". Ez egy első csata volt, de lesznek újabbak, amelyeket Gheorghiu szerint biztosan meg fognak nyerni. (MTI)

13:43

Kelemen Hunor: nincs miért ujjal mutogatnunk egymásra

Az RMDSZ elnöke azzal magyarázza az alacsony részvételt a referendumon, hogy a választók a népszavazás tárgyát nem érzékelték alkotmánymódosítás útján megoldandó, sürgős problémának. Kelemen Hunor szerint fölösleges most a referendum kudarcának felelőseit keresni.

12:15

Külföldön nem voltak incidensek

Incidensek nélkül zajlott a külföldi szavazókörzetekben a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendum - közölte a külügyminisztérium. Az időeltolódás miatt külföldön 58 órán át tartott a népszavazás, az Amerikai Egyesült Államokban és a Kanadában kialakított szavazókörzetek zárultak utoljára, hétfő reggel 7 órakor - mutat rá a külügy közleménye. A 378 külföldi szavazókörzetben a részeredmények szerint 126 239 román állampolgár voksolt. (Agerpres)

11:12

Részeredmény: 91,61 százalék az igen szavazatok aránya

A szavazati joggal rendelkező állampolgárok 20,96 százaléka adta le voksát a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon - közölte a Központi Választási Iroda (BEC) a hétfő reggel 9 óráig feldolgozott adatok alapján. Ezek szerint összesen 3 778 716 állampolgár járult az urnák elé, közülük 3 461 581 (91,61 százalék) szavazott az IGEN és 242 671 a NEM válaszra; 74 414 szavazat érvénytelen volt. (Agerpres)

10:56

Suceava megyében volt a legnagyobb a szavazókedv

A részvételi arány egyedül Suceava megyében haladta meg a 30 százalékot. A két magyar többségű megye a sereghajtó a részvételi listán: Hargita megyében a jogosultak 11,12 százaléka, Kovászna megyében pedig 8,5 százaléka járult az urnákhoz. (MTI)

10:25

Koalíció a családért: a genderideológia elleni küzdelem folytatódik

A genderideológia elleni küzdelem folytatódik, mert négymillió román állampolgár hangját meg kell hallani - nyilatkozta vasárnap este a család alkotmányos meghatározásának módosítását kezdeményező Koalíció a családért szervezet elnöke, Mihai Gheorghiu. 

"Bár célunk nem teljesült, nem sikerült módosítani az alkotmányt, ez a szavazás megmarad e társadalom, e nemzet történelmében. Legközelebb majd a sikerülni fog, mert románok milliói fontosnak tartják megvédeni azt, ami természetes, amit kaptunk, és amit hátra akarunk hagyni" - fogalmazott Gheorghiu, miután az Országos Választási Iroda által közölt részvételi eredmények alapján kiderült, hogy a kétnapos referendum érvénytelen. 

A Koalíció a családért szervezet elnöke szerint a politikai osztály és a média félretájékoztatta az állampolgárokat. "Hatalmas referendumellenes, bojkottpárti, manipuláló és félretájékoztató propagandagépezettel álltunk szemben" - mondta, hozzátéve, "váratlan jelenségként" a romániai politikai pártok is bojkottálták a népszavazást, bár a kezdeményezés nem volt politikai jellegű. 

Mihai Gheorghiu ugyanakkor rámutatott, a politikai vezetőknek szem előtt kell tartaniuk az urnák elé járult négymillió ember álláspontját, nem hozhatnak olyan törvényeket, amelyek ennek ellentmondanak. 

08:57

Hamarosan kiderül az „igen”-ek aránya

A Központi Választási Iroda hétfőn közzéteszi a kétnapos referendum végleges, de nem hivatalos eredményét.

Kapcsolódók

Kimaradt?