Tevékenységéről számolt be a Tegyünk Egymásért Egyesület Csíkszeredában

Csütörtök délután tartották az ünnepséget, amelyen a székelyudvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület mondott köszönetet az elmúlt időszak munkájáért, programjaiért és a közös megvalósításokért. Az eseményt a Hargita Megye Tanácsa gyűléstermében tartották, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola diákjai is közreműködtek.

Az egyesület az elmúlt egy évben több sikeres jótékonysági akciót szervezett – ezekről számolt be az egyesület vezetősége a megyeháza amfiteátrumában. Elsőként Csányi Attila elnök köszöntötte a résztvevőket és képviselőket. Összegezte az elmúlt évek munkáit, köszönetet mondott a közös programokért, további együttműködési lehetőségeket is tervezve.

„Községeink fejlődését nagy mértékben meghatározza, hogy önkormányzatunk, a civil szervezetek, a vállalkozók és a magánszemélyek mennyire képeset részt vállalni a mindennapok feladatainak megoldásából” – emelte ki Csányi Attila. Az elnök szerint céljuk, hogy hozzátegyék saját erőiket a helyi közösségek fejlesztéséhez, és hogy elkötelezettek a kulturális események megszervezésében.

Szőcs Mátyás István vezérigazgató Hargita Megye Tanácsa részéről elmondta: prioritásként kezelik a civil szervezetekkel való együttműködést, számos terület van, ami nem a megyei tanács hatásköre, mégis nagyon fontos a szociális szférával való jó kapcsolat és a közös munka. Ezt próbálják segíteni a tanács pályázati programjai is, amelyek ifjúsági -, kulturális- , de egyházi tevékenységeket is támogat.

Az egyesülettel jó az együttműködés, tavaly például tanfelszereléseket tartalmazó csomagokat adott át Borboly Csaba elnök és Barabás Csaba akkori kabinvezető – hangzott el a találkozón. A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság részéről Adriana Orian köszöntötte a fiatalokat, köszönetet mondva az általuk kifejtett munkáért. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola zeneszakos diákjai rövid műsorral kedveskedtek a közönségnek.

Kimaradt?