Tánczos Barna az Erdély TV Mérlegen című műsorában

A sertéspestis-járvány kordában tartására sokkal szigorúbb és az eddigieknél jóval összehangoltabb, szakszerűbb hatósági fellépésre, az ágazatban működő vállalkozások és a lakosság részéről pedig több együttműködésre és sokkal felelősebb magatartásra van szükség. Másképp továbbra is azt fogjuk látni, hogy napról napra egyre több piros pont lesz a térképen – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-szenátor az Erdély TV Mérlegen című műsorában.

A politikus arra mutatott rá, a Romániában példátlan méretűvé nőtt járvány kialakulását illetően szinte lehetetlen megállapítani ki is a felelős. Hiszen a sertéspestis egy rendkívül ragályos, gyógyíthatatlan vírus okozta betegség, amelyet bárki hordozhat: az ember, a vaddisznó, a medve, de akár egy autó is, így ez nemcsak állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági, de vadászati probléma is, a háztáji gazdaságok magas száma miatt pedig rendkívül sok múlik a lakosság felelősségtudatán is. Tánczos szerint ezért a hatóságok feladata, hogy tudatosítsák az emberekben, hogy ne vigyék ki a sertést, vagy a levágott sertéshúst a háztartásokból.

„Emberre nem veszélyes a vírus, nyugodtan fogyasztható a sertéshús, csak ne hordozzák. Ne tegyék ki a szomszéd falut, a szomszéd megyét a kockázatnak. Nagyobb felelősségtudatot, nagyobb szakmai tudást és szervezettséget várunk el a hatóságoktól. Tudok olyan esetet, hogy az ellenőrző szervek látogatást tettek egy fertőzési gócpontban, majd kijöttek onnan fertőtlenítés nélkül. Nagyobb felelősségtudat várunk el a válallkozóktól is: olyan eset is volt, hogy állatszállító autók közlekedtek hamis fertőtlenítési papírokkal” – mutatott rá.

Tánczos Barna szerint a lakosság együttműködési hajlandóságának erősítése érdekében alapvetően fontos az is, hogy a hatóságok fizessenek időben kárpótlást a gazdáknak, működjenek együtt az Európai Unió szakhatóságaival, hívják le az uniós forrásokat, mert van lehetőség arra, hogy a kárpótlások 70 százalékát uniós alapokból fizessék ki. És lehetőleg ne mondjanak le a krízis kellős közepén – tette hozzá. „Más megoldás nincs, a fertőző gócpontok esetében olyan típusú karanténra van szükség, ahonnan még a legyet sem szabadna kiengedni. Kegyetlen dolog, de másképp ezt nem lehet megfékezni. Ha pedig te intézményként nem vállalod be ezt a típusú kegyetlenséget, akkor látjuk a pirosodó térképet"– mondta az RMDSZ-politikus az Erdély TV-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?