Megszüntetné a SRI tikos megállapodásainak hatásait a PSD

Olyan sürgősségi kormányrendelet elfogadását kérte a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülésén Viorica Dăncilă miniszterelnöktől, amely semmissé nyilvánítja a hírszerzés és az igazságszolgáltatás, illetve egyéb állami intézmények között megkötött titkos együttműködési megállapodásokat.

Erről Liviu Dragnea pártelnök a PSD vezetőinek neptuni tanácskozása után számolt be. Arra hivatkozott, hogy ezek a titkos megállapodásoknak az alapján visszaéléseket követtek el az elmúlt években az igazságszolgáltatásban és ártatlan embereket ítéltek el. Dragnea nem tagadta, hogy a tanácskozáson szóba került ezeknek a személyeknek az amnesztiában való részesítése is, és közölte: felkérték a miniszterelnököt, vizsgálja meg az illetékes miniszterekkel, milyen határozatok vagy rendeletek elfogadása szükséges az amnesztia alkalmazásához.

Dragnea ugyanakkor bejelentette: a miniszterelnököt felkérték arra is, hogy kezdeményezze George Maior washingtoni román nagykövet visszahívási eljárását, aki a múlt héten a külügyminisztérium részéről megrovásban részesült, mivel a kormány álláspontjával ellenkező véleményt fejtett ki Rudolph Giuliani amerikai jogász leveléről, amelyben bírálta a román igazságszolgáltatást, a titkos megállapodásokat, valamint a román belföldi hírszerzésnek az igazságszolgáltatás ügyeibe való beavatkozását.

Kapcsolódók

Kimaradt?