Sterilizálnák a fogyatékkal élő nyolcgyerekes nőt

Elköttetnék a nyolc férfitől nyolc gyereket szülő fogyatékkal élő nő petevezetékét a Vaslui megyei Pușcași község helyi hatóságai.

A pohár kedden telt be a település vezetőinél, amikor a 37 éves, szellemi fogyatékkal élő nő a falu egyik utcáján, egy kút mellett hozta világra koraszülött gyermekét. Immár a nyolcadikat, mindegyiket más-más férfitól.

A családja – szülei, testvérei – teljesen magára hagyták az asszonyt, aki kilátástalan helyzetében bárkivel összefekszik, aki egy szelet kenyérrel, egy kolbásszal, itallal vagy cigarettával „kedveskedik” neki. Így történhetett meg, hogy az elmúlt tíz év alatt Ecaterina C. tulajdonképpen folyamatosan állapotos volt, hiszen ez idő alatt 8 gyereket hozott világra. A gyerekekről gondoskodni nem képes, ezért a csecsemők a Vaslui megyei gyermekvédelmi hivatal gondozásába kerülnek, amely nevelőszülőknél helyezi el a kicsinyeket. 

A múltban a nő családja nem volt hajlandó tenni semmit a helyzet orvoslása érdekében, ezért a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy maguk kérvényezik a fogyatékkal élő nő sterilizálását. „A tavalyi szülése után is elvittük a kórházba, hogy kössék el a petevezetékeit, így nem hozna világra több ártatlan gyermeket. A megyei kórháznál akkor azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, csak akkor, ha megkapjuk a nő gyámjainak, vagyis a szüleinek a beleegyezését. A család akkor hallani sem akart a dologról, ezért maradt minden a régiben” – mesélte az estnews.ro portálnak Nicolae Ignat, Pușcași község polgármestere.

A helyzet a keddi, immár nyolcadik szülése után változott meg, hiszen most sikerül a családot is meggyőzni arról, hogy fogyatékkal élő lányuk számára is jobb lenne, ha nem hozna több gyereket világra. „Mihamarabb meg kell oldanunk a helyzetet. Ecaterina nem beszámítható, azt sem tudja milyen világon van. A falusi férfiak továbbra is fognak hozzá járni, hiszen ő egy sörért és kolbászért bárkivel összefekszik. Nincs rendjén, hogy ezért ártatlan gyermekek szenvedjenek” – tette hozzá az elöljáró. 

Kimaradt?