Dragnea szerint Johannis kiabált telefonon a miniszterelnökkel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint Klaus Johannis államfő "kiröhögtette magát" a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsának ülésén tett nyilatkozataival, illetve azzal, hogy panaszt emelt az alkotmánybíróságon Viorica Dăncilă kormányfő ellen, amiért utóbbi Paul Stănescu miniszterelnök-helyettesre bízta a kormány vezetését pihenőszabadsága idejére.

"Johannis tegnap és pénteken kiröhögtette magát. Először azzal tette nevetségessé magát, hogy bepanaszolta az alkotmánybíróságon a miniszterelnököt pihenőszabadsága miatt, a tegnap pedig elérte a nevetségesség csúcsát. Hazugságok egész sorával állt elő (...), két egyeztetési hibát is vétett, ezek azonban eltörpülnek azok mellett az ostobaságok mellett, amelyeket mondott" - fogalmazott Dragnea az Antena 3 televízió vasárnap esti műsorában. Utóbbi kijelentésével az elnöknek a PNL országos tanácsa szombati ülésén elhangzott beszédére utalt, amelyben Johannis élesen bírálta, többek között "irracionálisnak" és "inkompetensnek" nevezte a kormányt.

A PSD-elnök ugyanakkor rámutatott, a kormányfő telefonon tájékoztatta az elnököt, hogy szabadságra megy, holott még ezt sem lett volna kötelessége megtenni, mert nem ruházta át hatáskörét Paul Stănescu miniszterelnök-helyettesre, mindössze a kormány hétköznapi tevékenységének irányításával bízta meg . "Ez idő alatt nem hívnak össze kormányülést, nem fogadnak el határozatokat, rendeleteket, törvénytervezeteket" - magyarázta Dragnea.

A PSD-elnök szerint Johannis "elkeseredettségének" oka, hogy számára is kezd kérdésessé válni 2019-es újraválasztása. "Van egy nagyon nagy problémája: nincs már meg a szavazóbázisa, amelyet hazugságokra és a párhuzamos állam által felfújt médialufira épített, a korrupcióellenes harccal és az igazságszolgáltatás védelmezésével. Mindeközben lábbal tiporta az igazságszolgáltatást, az alkotmánybíróságot, annak döntéseit. (...) Izgatott, mert látja, hogy Cioloş - egy másik nagy jelölt - is kezd mozgolódni, így az egyetlen párt, amelyiknek a támogatására még számíthat, az a PNL, bár ott is vannak belső ellentétek" - mondta a PSD-elnök.

„Nem lesz pénze Brüsszelbe utazni”

Liviu Dragnea ugyanakkor azt is hangsúlyozta az Antena 3-nak adott interjúban, hogy az államfő több ízben is kiabált telefonon Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, amiért a tervezett költségvetés-kiegészítéskor pénzt vonnának el az Államelnöki Hivatalnak eredetileg előirányzott keretből.

"A kormányfő világosan elmondta nekem, az elnök elégedetlenségének fő oka, ami miatt többször is kiabált vele telefonon, a költségvetés-kiegészítés volt. (...) Azt mondta, közölni fogja az amerikai külügyminisztériummal és Brüsszellel, hogy nincs pénze elmenni a NATO és az Európai Tanács üléseire" - mondta Dragnea.

Kapcsolódók

Kimaradt?