Szalagkorláttal zárták le a bejáratot egy Arad megyei lakónegyedbe

A Temesvári Regionális Út- és Hídépítő Vállalat aradi kirendeltsége csütörtökön szalagkorlátot szerelt fel az Öthalomban (Vladimirescu) épült Via Carmina lakónegyedbe vezető út és a 7-es számú országút kereszteződésébe. A regionális igazgatóság közleménye szerint biztonsági okokból volt szükség az intézkedésre, mert sok baleset történt már, amikor az új negyedből a gépkocsivezetők olykor figyelmetlenül, máskor türelmetlenül ráhajtottak a főútra.

Az Arad melletti nagyközség szinte már egybeépült a megyeszékhellyel, és a település határában az elmúlt évtizedben új házak épültek Via Carmina negyed néven, amit főleg az Aradról kiköltőző családok népesítettek be. Az útügy szerint az ingatlanfejlesztő, az Imotrust Rt., amely a házakat-telkeket értékesíti, engedély nélkül és szabálytalanul épített bekötőutat az igen forgalmas 7-es sz. országút és a „kertváros” között, és hiába szólították fel többször is a törvényesség betartására, mindeddig nem tette meg. Ezért most ideiglenesen lezárták a bejáratot, és 30 napos ultimátumot adtak a beruházónak.

A kisebbfajta falut kitevő lakosok – mintegy hatszázan – természetesen elégedetlenek, hiszen most nem hajthatnak be és ki közvetlenül a főútrol a negyedbe, hanem kerülővel, a községközpont felől egy keskeny, ráadásul kátyúkkal teli úton közelíthetik meg az otthonaikat. Most, a vakáció és szabadságok idején még elviselhető a helyzet, de az ősszel kezdődő „csúcsidőben” hírhedten nagy dugók alakulnak ki az elővárosi közlekedésben, ezért elképzelni is rossz, mi várható majd szeptember derekától…

Az ott élők szerint, amikor megvásárolták a telkeket, az ingatlanfejlesztő azt ígérte, hogy egy körforgalom létesül majd a negyed bejáratánál, amivel biztonságosabbá tehető majd gépjármű-közlekedés, de ebből nem lett semmi.

A jogi és közéleti kérdésekből egyesek nem voltak restek politikai vitát gerjeszteni. A Nemzeti Liberális Párt aradi szervezetének elnöke, Sergiu Bîlcea, aki egyben a megyei tanács egyik alelnöke is, nyilatkozatot adott ki, amelyben egyenesen a szociáldemokrata kormányt tette felelőssé, mondván, hogy több száz ember szabad közlekedését korlátozza az általa felügyelt vállalat, az állami útügy révén, és felszólította a megye prefektusát és a szocdem honatyákat, „hogy sürgősen lépjenek közbe az aradiak érdekében”.

Az érintett lakosokat érthetően nem a felelősségre vonás érdekli, hanem az, hogy akár a beruházó, akár a községi tanács vagy az állami útügyi vállalat tegye lehetővé, hogy biztonságban és felesleges idegeskedés nélkül megközelíthessék házaikat.

Az útügyi igazgatóság péntek délelőtt a főút másik oldalán, a szmeben lévő Európa-lakóparkba vezető utat is szalagkorláttal zárta el, a fentiekhez hasonló okból. Ioan Crișan, Öthalom polgármestere szerint ez visszaélés, mert a lakóparkok építésekor jóváhagyta a bekötőutak létesítését, azzal a kikötéssel, hogy a befektetők hozzájárulnak majd egy körforgalom megépítésének a költségeihez. A létesítményt az útügyi vállalatnak kellett volna megépítenie, de még nem kezdtek neki a munkának. A lakosok tiltakozásul az utcára vonultak.

Kimaradt?