FRISSÍTVE - Brutális balesetet okozott, elfogták a menekülő részeg traktoristát

Tizenkét személy (tíz felnőtt és két gyerek) sérült meg csütörtök délután Buzău megyében, amikor egy traktor összeütközött egy kisbusszal. A hatóságok úgynevezett vörös kódot léptettek életbe, a közeli kórházakat készenlétbe helyezték. FRISSÍTÉS1: A balesetet a traktorista okozta, aki elmenekült a helyszínről. FRISSÍTÉS2: Elfogták a rendőrök a férfit.

A hírtelevíziók beszámolói szerint az eddig ismeretlen okokból bekövetkezett ütközésnek akkor ereje volt, hogy a traktort kettészakította. A helyszínre négy mentőautó, műszaki mentősök és tűzoltók is érkeztek.

FRISSÍTÉS1: A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet a traktorista okozta, aki nem adott elsőbbséget a mikrobusznak, amikor kitért a DN2C jelzésű útra. A férfi annak ellenére nem sérült meg, hogy gyakorlatilag kettészakadta alatta a mezőgazdasági jármű. A traktorista megijedhetett tettének következményeitől, mert a mezőn keresztül elmenekült a helyszínről. Azonosítása megtörtént, a rendőrség azóta is keresi.

FRISSÍTÉS2: A rendőrök elfogták a traktoristát. A férfi három órával a baleset elkövetése után is erősen ittas állapotban volt. Gondatlanságból elkövetett testi sértés és ittas vezetés miatt indul eljárás ellene.

Kapcsolódók

Kimaradt?