Új párt, régi terv
Egy pillanatra úgy tűnt, elül a vihar a Szociáldemokrata Pártban. Nos, nemcsak nem ült el, hanem visszatért a kongresszus előtti érzés is, hogy a a dolgok a pártban a legjobb esetben is maguktól mennek. Ám mindaz, ami a kongresszuson és azóta történt, arra utal, hogy a helyzet ennél is rosszabb, a szálakat kívülről mozgatják.
Cristian Diaconescu nem teljesen tisztázott követési ügye volt a kezdet. Már a kongresszus alatt beszéltek róla, és maga a „célpont” azóta nemhogy tisztázta volna a dolgot, ellenkezőleg: tulajdonképpen azt sem tagadta, hogy megzsarolták, ugyanakkor megpróbálta megindokolni – sikertelenül –, miért lépett vissza az időközben leváltott pártelnök, Mircea Geoana javára. Ezek után Diaconescu hátat fordított kollégáinak, és belépett Gabriel Oprea frakciójába.
Kevessé számít, hogy előtte három képviselőtársa ugyanígy tett, ők különféle okokból nem számítanak. Hogy ez mennyire így van, azt mutatja, hogy Diaconescu kilépése után – vagyis mihelyt megvolt a nagy fogás – azonnal bejelentették a régóta rebesgetett új balközép párt létrehozását.
A párt „magja”, Gabriel Oprea parlamenti csoportja afféle Mátyás galambja: nincs, mert a házszabály nem teszi lehetővé a létét, mégis van, hiszen része a kormánykoalíciónak. A szociáldemokratáktól és a liberálisoktól kilépett honatyák frakcióvá „gyúrását” az államfő erőltette még a tavalyi elnökválasztás előtt ,annak ellenére, hogy a frakció létezése ellentmond az elemi logikának.
Jelen pillanatban bárki kilép egy pártból, bekerül egy csoportba, amely már nem egyszerűen a hovatartozás nélküliek gyülekezete, hiszen vezetője van, szószólója, újabban pedig doktrínája is. Elvileg senkit nem lehet arra kötelezni, hogy egy bizonyos csoporthoz tartozzék, de mint látjuk, a gyakorlatban másként van. Cristian Diaconescu egyike azoknak, akiket köteleztek – így vagy úgy –, hogy ehhez a csoporthoz tartozzék.
Az új párt alapításának hírére többen legyintettek azzal, hogy a kilencvenes évek közepe óta egyetlen újonnan létrejött alakulatot sem sikerült felfuttatni. Ezúttal azonban a kezdeményezők olyan érvet képesek prezentálni, amelyről nem tudjuk, hogy megáll-e a lábán, de jelenlegi ismereteink birtokában megcáfolni sem tudjuk: a korábbi alakulatok kivétel nélkül ellenzéki pártként alakultak (természetes módon egyébként), ennek viszont minisztere van a kormányban.
Nem megvetendő szempont, hiszen a pártépítéshez a lendületen kívül köztudottan pénz is kell, nem is kevés. És amennyiben a pénz nem volna elég, Diaconescunak és társainak akkor sem kell elcsüggedniük, hiszen a demokrata-liberálisok immár gyakorlott szavazatátjátszók.
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!