keresés

Szabadság – demokrácia

Március 15-e, mint minden igazi forradalom, azért jelentős, mert igazolta a szabadság elvének egyetemes érvényességét. Amit akkor a márciusi ifjak megfogalmaztak, a szabadság lényege azóta sem változott. (Annak ellenére, hogy mint a költő mondta, Európa akkor „a szabadságát nem vívta ki”.)

Ami azóta változott: a demokrácia jellege, tartalma. Sokat lehetne gondolkozni és vitázni a szabadság fogalmán és formáin (ahogy egy másik tragikus költőnk mondta, egy még bonyolultabb korban: „te szülj nekem rendet”), hasonlóképpen a demokrácia lényegén és intézményes megvalósulásain (ugyebár „a legrosszabb kormányzási forma, nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik”), és akár a kettő viszonyán is. Az alapvető tény azonban a lehető legegyszerűbb: ahol nincs demokrácia, ott nem lehet szó szabadságról, és fordítva.

Íme, miért fontos nekünk március 15-én, a magyar szabadságharc nemzeti ünnepén is az emlékezés és a méltatás, a múltidézés és a jelen helyzetértékelés mellett a jövőre is gondolnunk, és a jövőnk érdekében a román demokrácia épségére is figyelnünk és ügyelnünk.

De indokolt-e vajon ez a riadt emelkedettség? Fenyegeti-e valaki vagy valami a szabadságunkat, a demokráciánkat?

Ha kisebbségi helyzetünkre gondolunk, lehet, sőt biztos, hogy érdekképviseleti szervezetünk rengeteg eredményt elért, ámde azt is érzékeljük, hogy sokszor még mindig másodrendű állampolgárokként kezelnek minket, és hogy gyakran – főleg a nemzeti ünnepeinken! – tör ki tudatos megszervezettséggel a parázs alatt mindig is szunnyadó magyarellenesség.

Nem érezhetjük szabadnak magunkat, amíg nyílt uszítás és ellenrendezvények kísérik átszellemült pillanatainkat; nem demokrácia az, amikor egyik városunkban a Duna-menti népek összefogását hirdető világhírű szabadságharcosunknak nem jut utcanév, ezzel szemben egy kommunista tömeggyilkosnak szobrot akarnak állítani.

És bármennyire igyekeznek elterelni a figyelmet különböző eszközökkel egyes politikusok: igenis fenyegeti a román demokráciát a rettenetes történelmi kór, az ármányos „népuralmi” (tartalmát tekintve voltaképpen totalitárius) törekvés a hatalomkoncentrációra.

Az állam alapintézményei szétverve, tekintélyük, függetlenségük a porban; a képviseleti demokrácia letéteményese, a parlament megcsúfolva, kikezdve; a politika kamarilla-alkuk és cinikus pálfordulások megnyilvánulása – a nép elbutítva és megalázva. A szabadság érzése, az otthonosságról nem is beszélve, egyre inkább csak a reményeinkben él.

Annál inkább meg kell becsülnünk azt a nemes harcot, amelyért az egész világ bámulattal és elismeréssel nézett ránk, magyarokra.

  vezércikk