Öt évvel ezelőtt Bukarest és Chişinău valósággal versengett egymással a jóindulatú gesztusokban: Vladimir Voronin moldovai elnök tekintélyes mennyiségű óbort küldetett a cotroceni-i palota pincéibe, román kollégája pedig nem kevés pénzzel, nyugati lobbizással támogatta a moldovai elnök számára akkoriban fontos szerepet betöltő Moldovai Kereszténydemokrata Néppártot.

Aztán ahogy a pénz elfogyott, a borosflaskák kiürültek, a kapcsolatok is lehűltek, a két elnök éveken át válogatott sértéseket vágott egymás fejéhez, országaik pedig olyan messze kerültek egymástól, mintha a Prut határfolyó óceánná szélesedett volna.

Újraválasztása után Traian Băsescu, a chişinăui politikai vezetésben beállott meghatározó változásokra alapozva, ismét megpengette a barátság húrjait, egyenesen szívügyének nevezve a Moldovai Köztársasággal való testvéri viszony kialakítását, hathatós támogatást ígérve Moldova modernizálásához, uniós integrációjához.

Félő azonban, hogy a megindító szavak (kész csoda, hogy az államfő nem könnyezte meg őket) inkább Romániában, mint a Moldovai Köztársaságban aratnak majd tetszést, utóbbi országban ugyanis a lakosság tekintélyes része nem kér Bukarest jóindulatából.

Traian Băsescu ismét megfeledkezni látszik arról, hogy a kétoldalú viszonyt eddig is Bukarest kéretlen atyáskodása hűtötte le; azzal sem számol, hogy Moldova modernizálása, sorsának, jövőjének meghatározása mindenekelőtt lakosainak, illetve az általuk választott vezetésnek a joga és feladata.

Bukarestnek tekintettel kellene lennie Chişinău – nem is minden ok nélküli – érzékenységére, ügyelnie arra, hogy ne váljék amolyan lelkes úttörőcsoporttá, amely átsegíti az úttesten azt a vak bácsit is, aki nem akart átmenni.

Romániának a saját portáján kellene elsősorban rendet teremtenie, tulajdon integrációja kiteljesítésén kellene az eddiginél sokkal több politikai akarattal munkálkodnia. Azon, hogy talpra állítsa gazdaságát, enyhítse a nyomort, véget vessen a legfelsőbb szinteken is elburjánzó korrupciónak, felszámolja az egyéni vállalkozást, és általában mindenféle kezdeményezést ellehetetlenítő bürokráciát.

Mindezzel nemcsak vonzó országgá válna a moldovaiak szemében, de végre a nyugati kancelláriákban is hiteles partnerként tartanák számon, így pedig nyilván nagyobb nyomatékkal állhatna ki a „Pruton túli testvérek” mellett is.

A mindenkori bukaresti vezetésnek el kellene jutnia a kézenfekvő felismerésig, miszerint a Moldovai Köztársaságot leginkább saját országa talpra állításával, európai értékek melletti tényleges felzárkóztatásával segíthetné, ami garanciát jelentene a keleti zónától történő végleges elszakadására is. Így – de csakis így – mindenki jól járna.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!