Nehéz szülés
Székedi Ferenc | 2010-03-16 23:21:50
Én mindenkinek az elnöke vagyok, a parlamenti pártoktól, a függetlenektől egyazon távolságra. Ha nem is tökéletes fordításban, de nagyjából ezekkel a szavakkal folytatta tárgyalásait tegnap este Traian Băsescu azokkal a parlamenti pártokkal, amelyeknek képviselői hétfőn kivonultak az elnöki palotából, mondván, hogy a különböző politikai alakulatokból elvándorolt honatyákkal nem tárgyalnak.
Băsescu nyilván erre is megadta a feleletet, mondván, hogy az elkövetkező, módosított alkotmányban ő is egyetért az ilyesféle átjárások megszüntetésével, és mind a szociáldemokraták, mind a konzervatívok előterjesztéseit jó vitaalapnak nevezte. Egyetlen kivétellel: nem tudja, hogy a kétkamarás parlament mellett kiálló szociáldemokraták miért hivatkoznak a lisszaboni szerződésre egy olyan felsőház létrehozásának a tekintetében, amely a helyhatóságok küldötteiből állna.
Nos, alighanem itt becsatlakoztathatjuk az RMDSZ-t is, hiszen a romániai magyarság parlamenti képviseletének nagyjából ugyanez a véleménye: a parlamenti képviselők, szenátorok számát adott mértékben lehet csökkenteni, de maradjon meg mindkét ház, különböző hatáskörökkel, és a szenátus alakuljon át a régiók küldötteinek döntéshozatali jelleggel felruházott tanácskozó fórumává.
Előreláthatólag itt lesznek majd a legnagyobb összecsapások, hiszen a népszavazásnak valamilyen úton-módon eleget kell tenni, azaz legalább a honatyák számát csökkenteni kell, viszont sem az RMDSZ-nek nem érdeke a kisebbségi képviselet számbeli csökkentése, sem a román pártoknak. Illetve képviselőiknek és szenátoraiknak nem repes a szíve az örömtől, hogy önmaguk alatt vágják el a parlamenti ágakat.
Egyértelmű az is, hogy ezeken az érdekkülönbségeken alapuló, igen lényeges ellentétek az elkövetkező hónapokban más és más formákat öltenek. Az egyik nyilvánvalóan az elnöki hivatal és a parlament viszonyrendszerének az újragondolása két olyan szélsőséges álláspont között, amelyek közül az egyik a gyengülő parlamenti hatáskörökre és az esetleg létrejövő elnöki diktatúrára, a másik pedig a jelentéktelen, inkább csak jelképesnek tekintett elnökre és a mindent alaposan átrágó, de csigalassúsággal mozgó parlamentre figyelmeztet.
Már ez a két véglet is önmagában jelzi, hogy az alkotmánymódosítás tekintetében hosszú menetelésre lehet számítani, annál is inkább, hogy a pártok egyetérteni látszanak abban: ha már módosítanak, akkor ez ne csupán a parlamentre, hanem az államszerkezet más összetevőire is vonatkozzon. Azaz már most borítékolni lehet: az alkotmánymódosítás sokkal hosszabb szülés lesz, mint Románia új alkotmányának a megszövegezése az 1989-es változások után. És bizony az sem ment egyszerűen.
vélemény
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!