Megdermedve
Ágoston Hugó | 2012-02-05 22:59:02
Ha nem olvastuk volna annyit, hogy globális fölmelegedés van, még arra gondolhatnánk, hogy kint hóvihar dúl és fagy dermeszti a világot. Az elemek néha figyelmeztetik az embert: élete és tevékenysége fizikai paraméterek viszonylag szűk sávjában lehetséges csupán, és a fennmaradás, az evolúció nem annyira konfliktus, nulla összegű harc eredménye, mint inkább az alkalmazkodási képesség jutalma.

Európa nehéz tele mintegy a társadalmi válság betetőzéseként érkezett. Fagyhalál előtti dermedtség, sehol még csak reménye sem megnyugtató megoldásnak, a képviseleti demokrácia melegétől pedig akár el is búcsúzhatunk, látva, hogyan vehetők semmibe alapelvei, értékei.
A múlt hét groteszk esettel gazdagította ennek példatárát. Történt, hogy az Adrian Năstase letöltendő börtönbüntetéséről szóló elsőfokú bírói ítélet nyilvánosságra hozatalával egyidőben eldugott kis hír tudatta: Roberta Anastase, a képviselőház elnöke ellen nem indul bűnvádi eljárás a nyugdíjtörvény megszavazásakor történt „elszámolás” (magyarán csalás) ügyében. Nem dermedtünk meg, várható volt, bár egy egész nép láthatta annak idején a tévében a pofátlanságot, tehát az egész nép hülyének van nézve bíróilag. Annak sincs sok értelme, hogy összevessük, milyen miniszterelnök volt Adrian Năstase, és milyen ez a mostani, vagy pláne, hogy milyen házelnök volt Năstase, és milyen Anastase (fosztóképző est omen?!); elég annyi, hogy a mostani elítélt idején működött a demokrácia, s olyannyira az igazságszolgáltatás is, hogy ő maga hozta létre a korrupcióellenes ügyészséget és erősítette meg a bírói függetlenséget. (A személyes korruptságok mértékét összehasonlítani még korai, de bizonyára eljön annak is az ideje...)
Amitől viszont megdermedtünk: alig néhány órával felháborító fehérre mosásának nyilvánosságra hozatala után Roberta Anastase újabb merénylet tervével állt elő. Azt mondta: a választási körzeteket úgy kell megrajzolni, hogy majd a PDL nyerjen többséget. Nem tudjuk, hogy a Fidesz-állam választójogi törvénye és szokása lebegett-e a szeme előtt, de az ország harmadik embere nyilván úgy gondolja, a fő kormánypárt kénye-kedve szerint rajzolhat térképeket, szavaztathat külföldről galambpostával, és számolhat duplán. Úgy gondolhatja, úgy mondhatja, úgy teheti – büntetlenül.
Miben reménykedhetnek ilyen vérfagyasztó javaslatok láttán azok a tisztességes képviselők, köztük az RMDSZ politikusai is, akik igyekeznek betartani a törvényt, a demokrácia alapszabályait? Hogy úgysem lehet megvalósítani az antidemokratikus ötleteket, mert nálunk – egyelőre – vannak fékek? És ha a hatalom – függetlenül az előjelétől – egyszer majd felszámolja a fékeket?
Ahogyan a testünk és a lakásunk, úgy a demokrácia hőmérsékletét sem szabad az egészségre veszélyes szint alá engednünk.
vélemény
KutyamenhelyGondoltuk volna, hogy nálunk nemcsak Nyirő József hamvai, de a kutyák is beleszólnak a választásokba? Azt mondja a minap Csahos: ő azért nem szavaz Ilyés Gyulára, mert négy éve megígérte: ha polgármester lesz, európai szintű kutyamenhelyet létesít Szatmárnémetiben. S négy év eltelt, most újra szeretné magát választani, de a kutyamenhely éppen csak körvonalazódik. »
Sike Lajos
Hadovázik a középszerÁprilis végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött. »
Zsehránszky István
Jobbítandó jóObama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »
Ady András


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!