keresés

Meddig?

Igazán nem tehetek róla, hogy Bukarest tele van szabadon szaladgáló őrültekkel és mindenféle furcsa szerzetekkel. Annyira tele van, hogy az ember lépten-nyomon beléjük ütközik. Én legalábbis szó szerint ütköztem a minap az egyikkel, a talán leghírhedtebbel.

A jó öreg Scânteia Ház (pardon, Szabad Sajtó Háza) parkolójában történt az incidens: Corneliu Vadim Tudor – mert róla van szó – lépett fel fenyegetően velem szemben, és helyezte kilátásba testi megfenyítésemet. Anélkül, hogy tudta volna, hogy magyar újságíróval van dolga. (Ha ezt tudja, alighanem a tettek mezejére is lép.)

Az összetűzés oka röviden az volt, hogy a parkolóból kifelé tartva két, szembejövő fekete terepjáró állta utamat, amelyek miatt előre, a mögöttem becsukódott automatikus sorompó miatt pedig hátra nem volt már szabad út. Néhány feszült másodpercig farkasszemet néztünk az első terepjáró tagbaszakadt sofőrjével, majd a hátsó ülésről nem más szállt ki, mint a Nagy Néptribün, a maga testi valóságában.

„Lódulj innen, semmirekellő! Hogy merészeled az utamat állni, te barom?!” – özönlöttek az ilyen és ennél még sokkal válogatottabb szidalmak is felém, miközben a terepjáró villogójának kék fénye végigpásztázta az abban a késő esti órában már eléggé kihalt környéket. Én csak néztem elbűvölten, erőtlenül a Tribün vérben forgó szemeit... Visszakiabáltam én is talán, bár a szám csak nehezen engedelmeskedett.

Végül saját gorillái húzták, vonszolták el az épület közeli bejárata felé a habzó szájú embert. Gorillái, akikben felismertem Codrin Ştefănescut, a Konzervatív Párt egykori bukaresti főpolgármester-jelöltjét és a szintén a másik szekuspártból a PRM-be érkezett Marius Marinescu exszenátort.

Akiről tudni kell, hogy fiatalabb korában testépítő volt, a nagypolitikában pedig azzal alapozta meg hírnevét, hogy élő tévéműsorban nevezett bidéképűnek egy női meghívottat. Ennek alátámasztására nyomban rá is loccsintva az illető hölgy arcára egy pohár, keze ügyében levő vizet.

Negyedóra múlva, útban hazafelé a rádiót hallgatva azt is megtudtam, mit keresett a Sajtóház parkolójában Vadim. Az egyik ott székelő hírtelevízió esti beszélgetőműsorában szerepelt meghívottként, a műsort pedig élő adásban átvette a médiatröszthöz tartozó rádióadó is, úgyhogy belehallgathattam. Ugyanaz a hangvétel, ugyanolyan szitkok, ugyanolyan válogatott fenyegetőzések, mint kint a parkolóban, csakhogy ezúttal már a széles nyilvánosság előtt.

Tisztelt Rendőrség, Csendőrség, Határőrség és egyéb Őrségek, Környezet-, Ember- és Állatvédelmi Hatóság, de főleg mélyen tisztelt Médiahatóság! Hogy lehet ezt büntetlenül csinálni? És főleg meddig?

  vezércikk