keresés

Lecke

Aki ezekben a napokban csupán a hírtelevíziókból alkot véleményt az utóbbi egy hét utcai megmozdulásairól, vélhetően azon sem csodálkozna, ha eljönne a pillanat, amikor leszáll az a bizonyos helikopter a Cotroceni-palotára és kimenekíti az államfőt. A tüntetések képsorait kísérő kommentárok ugyanis gyakran párhuzamba állítják az 1989-es eseményeket a mostani demonstrációkkal. Azt üzenik: pattanásig feszült a hangulat az országban, a lakosság megelégelte az önkényuralmat, s csak idő kérdése, hogy a népharag mikor dönti meg a Băsescu-diktatúrát.

Erről természetesen szó sincs. Romániában nem diktatúra, hanem jól-rosszul működő demokrácia van, aminek már önmagában bizonyítéka, hogy akár engedély nélkül is büntetlenül tüntetni lehet. A városok központját pedig esténként nem százezres, hömpölygő tömegek töltik meg, mint 1989 decemberében, az államfő és a kormány lemondását csak városonként néhány száz ember követeli kitartóan a januári hidegben.

Amiről szó van, az a lakosság szintjén kétségkívül érzékelhető hatalomváltó hangulat, amelynek hangos kinyilvánítására a köztiszteletnek örvendő Raed Arafat félreállítása adott alkalmat. A palesztin orvos melletti szimpátiatüntetések hitelessége megkérdőjelezhetetlen, mint ahogy kétségbevonhatatlan a későbbi kormány- és államfőellenes demonstrációk megalapozottsága is. Csakhogy Romániában nem Arafat eltávolítása óta hatalomellenes a hangulat, ezt a felmérések már évek óta jelzik. Nem hinnénk, hogy Traian Băsescu lemondása indokoltabb volna most – amikor az egészségügyi reformot erőltetve lemondásra késztette azt, aki szerinte útjába állt –, mint a román gazdaság csődközeli állapotának elismerésekor, a megszorító intézkedések bejelentésekor.

A hatalom leváltására nem is alakult ki kritikus tömeg. Eltorzulásainak korrigálására azonban, úgy tűnik, hogy igen. Az államfő letett az új egészségügyi törvény minden áron történő erőltetéséről, Raed Arafat visszatért hivatalába, a nagyobbik kormánypárt politikusai pedig riadtan keresik a párbeszéd lehetőségét a szakszervezetekkel és a civil társadalommal – igaz, egyelőre sikertelenül.

Az ellenzék a következőkben vélhetően megpróbálja meglovagolni azt, hogy az emberek ismét az utcára viszik elégedetlenségüket. Ennek azonban egyelőre csak egyetlen következménye tűnik biztosnak: Emil Bocék pártja az eddiginél is kevesebb eséllyel indul a választásokon.

Bár szintén kormányon van, az RMDSZ-nek akár jól is foghat a hatalomellenes hangulat, annál is inkább, mert a „népharag” irányzékában nem a magyar kormányzati politikusok állnak. Az államfő ugyan egyelőre hallgat, de könnyen elképzelhető: a választásokig hátralévő hónapokban már nem erőlteti a Kelemen Hunorék számára kényelmetlen célkitűzéseket, az alkotmánymódosítástól a közigazgatási reformokig, s csökken a Cotroceni-felől érkező nyomás, amely megalakítása óta feszültségben tartja a koalíciót.

Persze, csak akkor, ha Traian Băsescu tanult a történtekből. Hisz nem golyót kapott az utcától, hanem csak egy leckét.

  vezércikk