keresés

Kocka és kockázat

A greenpeacesek, szerte a világon – hiszen majdhogynem félszáz országban működik önálló szervezetük – szívesen idézik a szervezet egyik alapítójának, a kanadai David Mc Taggartnak a mondatát: „Gyermekeid 21. századáért harcolsz – pokolba a szabályokkal!” Ami azt is jelenti, környezetvédelmi tevékenységükben talán a világ legtalálékonyabb brainstormingjára támaszkodnak, amelyet minden esetben összekapcsolnak a kommunikációval, a médiával, hogy az széthordja a világba a látványt.

Ha párhuzamot akarnánk vonni: egy picit hasonlítanak azokhoz az úgynevezett  helyzetteremtő politikusokhoz, akik kisebb-nagyobb botrányt próbálnak kavarni, hogy tudjanak az újságokban, rádióban, tévében minél keményebben nyilatkozni, de a szavakon túl tisztában vannak azzal: csak olyan határokig mennek el, amelyek között a törvény őket is megvédi.

A Greenpeace-aktivisták és a politikai aktivisták között azonban van egy lényeges különbség: a zöld szervezetnél sokkal inkább az eszme számít, semmint az egy-egy aktivista számára egyénileg is kamatoztatható tőke, míg a botránypolitikusoknál az egyéni érvényesülés a legfontosabb. Így a Greenpeace-aktivisták nevei leggyakrabban a háttérben maradnak, még akkor is, ha vasúti sínekhez, olajkutakhoz láncolják magukat, vagy pandákért, fókákért, bálnákért vetkőznek pucérra, a politikai botrányokban viszont az egyén próbálja önmaga nevét bevésni a köztudatba. Így nem fér hozzá kétség, a Greenpeace nem szokványos megmozdulói jóval rokonszenvesebbek a politikai populistáknál, még akkor is, ha egy-egy akciójuk során  nem árnyalnak, nem válogatnak a tények között, hanem a legmegdöbbentőbbeket helyezik előtérbe.

Nyilván, senki nem gondolta azt, hogy a Borbély László környezetvédelmi miniszter irodájának fűtőtestjéhez magát odaláncoló két aktivista szavaira a tisztségviselő azonnal azt mondja: természetesen igazatok van, itt és most felesküszöm a Bibliára, hogy Verespatak kapuit semmiféle földi erő nem nyitja meg újból. De arra lehet számítani: a sorozatos tiltakozásokat látva a miniszter még inkább elkötelezi magát a feltételezett ciános aranybányászat minden vonatkozásának újbóli áttekintésére és a tudományos világ valamennyi szaktekintélyével való újabb és újabb tanácskozásra.

Adott mértékben a véletlen játéka az, hogy a verespataki ügyben közvetlenül érdekelt minisztériumok élén éppen magyar politikusok vannak, de ezt a lehetőséget természetesen a Greenpeace nem hagyja kihasználatlanul, hiszen Budapesten is emlékeztettek a Nagybányáról kiinduló, Magyarországon tetemes károkat okozó cianidos katasztrófára. Mint ahogyan a világhálón is Borbély Lászlónak és Kelemen Hunornak, sőt az egész RMDSZ-vezetőségnek címzett levelet köröztetnek.

És hogy mi fog történni? A kockát már kézbe vették ugyan, de  még nincs elvetve…

  vezércikk