Jelenkori középkor
Bogdán Tibor | 2009-03-16 23:12:39
Brüsszelben és általában „jobb” nyugati kancelláriákban bizonyára értetlenkedve csodálkoznak rá arra, hogy 2009-ben egy uniós állam parlamentje a „sátán útlevelétől” félti polgárait. A híres-nevezetes „biometrikus útlevelekről” van szó, amelyeknek kódjában, hosszabb számsor részeként, ott található a románszenátor-rémisztő 666-os számjegy.

A „sátán” ellen a legelszántabban hadakozó (keresztes)vitéz szenátor a külpolitikai bizottság elnöke, a szociáldemokrata Titus Corlăţean volt, aki a napokban egyébként újabb győzelmet könyvelhetett el a gonosz elleni küzdelemben, amelynek során sikerült távol tartani a magyar államfő repülőjét Marosvásárhelytől.
Talán mintegy visszahatásként (is) a vallásüldöző „ateistenek” félévszázados uralmára, 1989 után Románia valóságos vallási révületbe esett, amiben a politikusoknak, a maguk szemforgató ájtatoskodásával, nem kis részük volt. A jelenkori középkorban Isten nevével handabandázó hitetlen hívők lettek az „új vallásosság főpapjai”, mint a megrögzött ateistából buzgó kereszthányó hívővé lett Ion Iliescu, vagy az elegánsan őszülő román miniszterelnök, aki kolostorlépcsőkön csúszkált térden a kormány- és rendszerbuktatásban ügyködő bányászvezérrel együtt. Vagy – hogy egészen mélyre szálljunk – az istentelenségeit Isten nevében elkövető Gigi Becali, aki kufárként alkussza ki a Teremtőtől a mennyei ellenszolgáltatást felépítendő templomaiért.
Romániában ortodox papok esőért imádkoznak, esős időben pedig sztriptízbárokat szentelnek fel; hétköznapivá lettek a csodák, a médiában fában, krumpliban megjelenő keresztekről, sütőtökben kirajzolódó Jézus- és Mária-arcokról, hazajáró lelkekről olvashatunk, írástudatlan jósnők nyilatkoznak az emberiség jövőjéről, asztrológusokat interjúvoló fontoskodó riporterek a tudomány rangjára emelik az asztrológiát, amelyről pedig már Kepler is megmondta, hogy nem több „az asztronómia csalafinta lányánál”.
A román politikai élet szereplői jól tudják, hogy a nemzetiségi gyűlölet szítása mellett az ájtatosság az, ami szinte semmire sem kötelezi, de szavazathoz juttatja a politikust. Aki a voks kedvéért akár a nevetségességet is vállalja, mint például most, a „biometrikus útlevelek” esetében, amikor még az egyébként a világfinak igazán nem mondható ortodox főpapok is belátták, a sátán nem az útlevélben rejtőzik.
Megvilágosodásuk, úgy látszik, mennyei útmutatást jelentett Traian Băsescu államfő számára is, aki, amolyan sárkányölő Szent Györgyként, nyomban hősiesen bejelentette: elsőként kér biometrikus útlevelet.
porta
világ
pénz
kütyü
Világ Mikulásai, egyesüljetek!
Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdés
Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csőd
Caţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés
hírek
- Kétszer érettségiztek egy informatikus miatt
- Csődbe mehet Románia két-három éven belül
- Ismét elütöttek két gyalogost egy kolozsvári átkelőn
- Közös bizalmatlansági indítványt nyújtanak be
- Százezren maradnak családi pótlék nélkül
- Módosul Brassóban a sebességkorlátozás
- Módosítják a szerzői jogokra vonatkozó kormányrendeletet
- Ponta leváltással fenyegeti Băsescut
- Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
- Vízilabda EB: győzelemmel kezdtek a magyarok és a románok
vélemény
Világ Mikulásai, egyesüljetek!Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdésFiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csődCaţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!