Húsz év
Salamon Márton László | 2010-03-16 01:12:35
Olyan két-három nappal ezelőtt március 15-e romániai megünneplése kapcsán még alighanem azt emelte volna ki az Új Magyar Szó vezércikkírója, hogy húsz év elteltével már nem ver hullámokat Romániában a magyarok nemzeti ünnepe.
Azt, hogy természetessé vált a román közvélemény, sajtó, politikum számára: ebben az országban – egyéb nemzeti kisebbségekkel együtt – magyarok is élnek, méghozzá elég nagy számban, és ezeknek a magyaroknak saját, a többségéitől eltérő szokásaik, hagyo-mányaik, ünnepeik vannak. Sőt, még azt is bizonyára hozzátette volna, hogy lám, megtört a jég: a magyar nemzeti ünnepet munkaszüneti nappá nyilvánították Romániában – igaz, csak a parlamentben, a jogalkotó honatyák számára...
Most, március 15-e estéjén azonban ugyanaz a vezércikkíró már nem ezeket a gondolatokat veti papírra, képernyőre. Most már azt kell megállapítania, hogy bizony korai volt hátradőlve élvezni a normalitás csendes-unalmas mindennapjait, mert húsz év aligha volt elegendő az üdvösséghez. Az elmúlt napok eseményei, a román szélsőjobb kolozsvári felvonulása, a magyar ünneplésnek a román médiabeli tálalása, a sepsiszentgyörgyi nagygyűlés román visszhangjai – megannyi ok az elkeseredésre.
Az okokat persze lehet elemezni, és az elemzés során meg lehet állapítani azt, hogy a sepsiszentgyörgyi nagygyűlés időzítése és főleg követelőző, a valóságtól elrugaszkodott stílusa olaj volt a tűzre. Hiszen most is az történik, ami korábban annyiszor: a magyar „radikálisok” gyújtotta tüzet az RMDSZ-nek kell majd eloltania, súlyos égési sebeket kockáztatva magán.
Meg lehet állapítani azt is, hogy a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítása Székelyföldön egy teljességgel tartalmatlan követelés, minthogy lassan már tíz éve érvényben vannak a közigazgatási törvény nyelvhasználati jogokat biztosító passzusai, amelyek hússzázalékos részarányuknál már lehetővé teszik a kisebbségek számára anyanyelvük használatát a közigazgatásban.
Székelyföldön pedig aligha van olyan település, amelyben a magyarság részaránya alulmúlná ezt a határértéket. Más kérdés, hogy maguk a követelőzők sem élnek sokszor ezekkel az RMDSZ által Bukarestben már kiharcolt jogokkal – kényelemből, tudatlanságból, gyávaságból...
A vezércikkíró elkeseredésén azonban mindez nem változtat. Mert az annak felismeréséből fakad, hogy a húsz éve várt, remélt normalitásra még várni kell. Alighanem – további húsz évet.
vélemény
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!