Emlékeztető
Székedi Ferenc | 2012-01-18 01:20:06
Amikor egy esztendővel ezelőtt Szlovéniában le akarták szállítani a bírák nyugdíjkorhatárát, az egész bírói kar kilátásba helyezte a lemondását és az intézkedés elmaradt. Magyarországon a kétharmados parlamentnek minden további nélküli sikerült ezt véghezvinnie, a fiatalabbak közül pedig senki nem tiltakozott, sőt alighanem csendben örültek annak, hogy jóval rövidebb idő alatt kerülhetnek fennebb az igazságügyi ranglétrán.

Az Európai Bizottság a tegnap délután kimondta, hogy a magyarországi bírák korai nyugdíjaztatása ellentétes az uniós alapelvekkel és más igazságügyi vizsgálatokat is kilátásba helyezett, mint ahogyan kötelesség-szegési eljárást indított a jegybank függetlenségének a korlátozása és az adatvédelmi biztos eltávolítása miatt is. És hogy az intézkedések jogosságának semmiféle elvi kétsége ne legyen, Martin Schulz, az Európai Parlament tegnap megválasztott elnöke azonnal be is jelentette: ami egy uniós tagországnak a belügye, az az egész uniónak is a belügye. A német Schulz baloldali politikus, mindazok, akik az eljárásokat elindították, Barrosóval az élen, viszont jobboldaliak. Az unió vezető testületeiben azonban jobb és baloldaliak egyvalamiben mindig egyetértettek: az uniós alapelveket tiszteletben kell tartani.
A történések nyomán a magyarországi jobboldali média minden bizonnyal a nemzetközi tőke összeesküvését emlegeti és megpróbálja banalizálni az intézkedések fontosságát, írván és mondván, hogy az unió keretében még több tucatnyi hasonló eljárás van folyamatban, tehát mindez amolyan kis szeplő az unió pattanásos arcán. A baloldali média viszont éppen ennek az ellenkezőjét teszi: apokaliptikus látomásokat vázol fel a közelgő csődről, a forint soha nem látott romlásáról, a gazdasági élet és a szociális ellátó hálózatok összeroskadásáról és így tovább. Noha nincsen szó sem többről, sem kevesebbről, mint emlékeztetőről: bármelyik ország uniós belépését több éves jogharmonizáció előzte meg, ami magyarán annyit jelent, hogy a legfontosabb jogelvek és intézményrendszerek létrehozása valamint működtetése tekintetében az unió országai egyetértenek.
Amikor tehát Brüsszel eljárásokat indít valamely tagországgal kapcsolatban, akkor nem büntet, hanem egész egyszerűen figyelmeztet: itt és itt eltértél a szabálytól, éppen azt sérted meg, amit közösen döntöttünk el, mi segítünk abban, hogy kijavítsd a hibádat. A tanítómesternek persze tekintélye van és nem kétséges: a magyar kormány a maga kétharmados parlamentjével – meghökkentő a sorrend, de Magyarországon ez a helyzet – csakhamar módosít a szóbanforgó törvényeken. Még akkor is, ha a kormányzati kommunikációban – amelynek egyik felvonása holnap éppen Strasbourgban zajlik – mindez nem hangzik majd ilyen egyszerűen.
vélemény
KutyamenhelyGondoltuk volna, hogy nálunk nemcsak Nyirő József hamvai, de a kutyák is beleszólnak a választásokba? Azt mondja a minap Csahos: ő azért nem szavaz Ilyés Gyulára, mert négy éve megígérte: ha polgármester lesz, európai szintű kutyamenhelyet létesít Szatmárnémetiben. S négy év eltelt, most újra szeretné magát választani, de a kutyamenhely éppen csak körvonalazódik. »
Sike Lajos
Hadovázik a középszerÁprilis végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött. »
Zsehránszky István
Jobbítandó jóObama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »
Ady András


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!