A Téren
Salamon Márton László | 2012-01-17 01:13:02
Túl vagyunk a kormány- és államfőellenes tüntetéshullám negyedik napján is, és a tiltakozások – annak ellenére, hogy tegnap már munkanap volt, ráadásul az első iskolanap a szokásosnál hosszabb téli vakáció után – nem hagytak alább. Bukarestben tegnap esti lapzártánk idején is ezres tömeg vette birtokába az Egyetem teret, és az éjszaka – amikor az összecsapások „szoktak lenni” (a bukarestiek mindent meg tudnak szokni, hát ezt is lassan megszokják, megszokjuk) – még hátra volt.

És arra már lassan alig emlékszik valaki, hogy miből indult ki ez az egész. Lassan már alig látni Raed Arafat-os vagy SMURD-os plakátot a tüntetők kezében, az egészségügyi törvény körüli hercehurca és az arab származású marosvásárhelyi orvos élő televíziós adásban történt lemondatásának botránya feledésbe merült, ellenben mindenki száján ott az államelnök neve. Traian Băsescuban ölt testet minden elégedetlenség, őt hibáztatják egyedül a világ minden nyomorúságáért.
Pedig aligha Traian Băsescu a hibás mindenért. A gazdasági válság Amerikából jött, egész Európát sújtja, a megszorító intézkedéseket a Nemzetközi Valutaalap nyomására hozta meg Románia kormánya, és alighanem szükségesek is voltak, a reformintézkedések java része – legalábbis elméletben – javító szándékú és hasznos lehet a romániai társadalom számára. Az államfő „csak” annyit tett, hogy személyesen jelentette be a bér- és nyugdíjlevágásokat, illetve személyesen kezdeményezte az – ismétlem: nem ördögtől való – reformintézkedések java részét.
A téren a „bűnös” mégis, mindenki számára, egyedül: Traian Băsescu. Ő vágta le a béreket, ő adózta meg a nyugdíjakat, ő emelte meg az áfát, ő döntött a `89-es forradalmárok járandóságainak megnyirbálásáról, ő rúgta ki Raed Arafatot (mondjuk, ez valóban így is van...), és a sort még folytathatnánk.
Traian Băsescu pedig csak egyetlen igazán nagy hibát vétett, az viszont megbocsáthatatlanul nagy. Ő, aki a nép édesfiaként szerezte meg a polgárok bizalmát a választásokon (két, a bukarestiek esetében pedig egyenesen négy alkalommal!) – lebecsülte a népet. Meggyőződésévé vált, hogy ő jobban tudja, mi jó a népnek, mint maga a nép, és elhatározta, hogy mindazt, amit ő jónak tart, tűzön-vízen keresztül is megvalósítja. Vagyis erőszakkal jót tesz a népnek, akkor is, ha az nem kér belőle.
A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve – tartja a mondás. A jó szándékból a köveket már kiszedegették a bukaresti óváros macskaköveivel intifádázó tüntetők, de a pokol nincs már nagyon messze...
vélemény
KutyamenhelyGondoltuk volna, hogy nálunk nemcsak Nyirő József hamvai, de a kutyák is beleszólnak a választásokba? Azt mondja a minap Csahos: ő azért nem szavaz Ilyés Gyulára, mert négy éve megígérte: ha polgármester lesz, európai szintű kutyamenhelyet létesít Szatmárnémetiben. S négy év eltelt, most újra szeretné magát választani, de a kutyamenhely éppen csak körvonalazódik. »
Sike Lajos
Hadovázik a középszerÁprilis végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött. »
Zsehránszky István
Jobbítandó jóObama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »
Ady András


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!