keresés

A Téren

Túl vagyunk a kormány- és államfőellenes tüntetéshullám negyedik napján is, és a tiltakozások – annak ellenére, hogy tegnap már munkanap volt, ráadásul az első iskolanap a szokásosnál hosszabb téli vakáció után – nem hagytak alább. Bukarestben tegnap esti lapzártánk idején is ezres tömeg vette birtokába az Egyetem teret, és az éjszaka – amikor az összecsapások „szoktak lenni” (a bukarestiek mindent meg tudnak szokni, hát ezt is lassan megszokják, megszokjuk) – még hátra volt.

És arra már lassan alig emlékszik valaki, hogy miből indult ki ez az egész. Lassan már alig látni Raed Arafat-os vagy SMURD-os plakátot a tüntetők kezében, az egészségügyi törvény körüli hercehurca és az arab származású marosvásárhelyi orvos élő televíziós adásban történt lemondatásának botránya feledésbe merült, ellenben mindenki száján ott az államelnök neve. Traian Băsescuban ölt testet minden elégedetlenség, őt hibáztatják egyedül a világ minden nyomorúságáért.

Pedig aligha Traian Băsescu a hibás mindenért. A gazdasági válság Amerikából jött, egész Európát sújtja, a megszorító intézkedéseket a Nemzetközi Valutaalap nyomására hozta meg Románia kormánya, és alighanem szükségesek is voltak, a reformintézkedések java része – legalábbis elméletben – javító szándékú és hasznos lehet a romániai társadalom számára. Az államfő „csak” annyit tett, hogy személyesen jelentette be a bér- és nyugdíjlevágásokat, illetve személyesen kezdeményezte az – ismétlem: nem ördögtől való – reformintézkedések java részét.

A téren a „bűnös” mégis, mindenki számára, egyedül: Traian Băsescu. Ő vágta le a béreket, ő adózta meg a nyugdíjakat, ő emelte meg az áfát, ő döntött a `89-es forradalmárok járandóságainak megnyirbálásáról, ő rúgta ki Raed Arafatot (mondjuk, ez valóban így is van...), és a sort még folytathatnánk.

Traian Băsescu pedig csak egyetlen igazán nagy hibát vétett, az viszont megbocsáthatatlanul nagy. Ő, aki a nép édesfiaként szerezte meg a polgárok bizalmát a választásokon (két, a bukarestiek esetében pedig egyenesen négy alkalommal!) – lebecsülte a népet. Meggyőződésévé vált, hogy ő jobban tudja, mi jó a népnek, mint maga a nép, és elhatározta, hogy mindazt, amit ő jónak tart, tűzön-vízen keresztül is megvalósítja. Vagyis erőszakkal jót tesz a népnek, akkor is, ha az nem kér belőle.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve – tartja a mondás. A jó szándékból a köveket már kiszedegették a bukaresti óváros macskaköveivel intifádázó tüntetők, de a pokol nincs már nagyon messze...

  vezércikk