keresés

Visszahozni egy-két fejet
Ha kell, felszedik a Szabadság tér burkolatát, és árpádsávos zászlók alatt keresnek szebb jövőt a fiatalok.

Kétségtelen, nincs egy szál magyar ember ezen a földön, akinek ne lenne saját elmélete-magyarázata a magyarságot ért történelmi igazságtalanságokra, sérelmekre. Ilyenkor, ünnepek táján az érzelmek felerősödnek, akit köt valamiféle érdeklődés valamihez, ott még szorosabb a szál.

Feltételezem, többféle, sőt nagyon sokféle és elfogadható magyar válasz létezhet Trianonra, a párizsi békeszerződésekre, 1956-ra stb, stb. De mégis, a magamfajta – a történelem tantárgyához születésétől vonzódó, ám teljesen más területen élő – ember honnan kaphatna kielégítő, a szakmaiság minden kritériumának megfelelő és meggyőző forrásmunkát, ha mondjuk nem gyakorló olvasó?

Akkor mondok is egy példát, mert olvastam egy könyvet. Gondolom, mindenki úgy van vele, hogy a maga rendszerében mindennek ideje van, augusztusban nem vesszük elé az irhabundát, legfeljebb szellőztetni; történelmi emléknapokon általában valami mindig kimarad az emlékezetből, mindjárt a magánkönyvtár segít ki a bajból.

Az egy könyvön kívül természetesen még sokat olvastam, mert annyi a részkérdéseket körüljáró tudományos munka, ismeretterjesztő jellegű összefoglaló, a látvány erejével hatni tudó fotóalbum, újabban elékerült napló, visszaemlékezés és olvasói sikerre sandító lektűr, hogy egyenesen kész útvesztő. A bőség kínálata azonban arra is jó lehet, hogy fontos kérdésekről messze elterelje az ember figyelmét.

Így jártam valahányszor, az 1920-as békeszerződésről olvastam például, hogy aztán az 1947-es párizsi szerződést kézlegyintéssel intézzem el: mi az nekünk egy Trianon után... De mi az, hogy 1920 vagy 1947, amikor a közelebbi jelentős történést, 1956-ot sem dolgozta fel a magyar közgondolkodás.

Az rendben van, hogy a közvélemény egyértelműen Nagy Imrét és Kádár Jánost tekinti a történelmi dráma két főszereplőjének, de az már aligha, sőt megdöbbentő, hogy egy nemrég végzett felmérés szerint a megkérdezett interjúalanyok 41 százaléka nem tesz különbséget a két személy történelmi értékelésében, 52 százalék pedig egyszerre hajlik pozitívnak értékelni Nagy és Kádár történelmi szerepét.

Jó tehát, ha van otthon könyvespolc, mert egész magánkönyvtárt mondani talán egy kicsit idejétmúlt, de annál is jobb, ha valahogy mindig kéznél van a kézikönyv, még akkor is, ha nem kézikönyvnek tekinti a kiadó. A kötet, amiről szólunk, mindig lejár a könyvespolcról, s merthogy annyi ünnep és izgalmas kérdés van, a por a Romsics-könyvön nem ül meg könnyedén.

Azt gondolom, Romsics Ignác Az 1947-es békeszerződés című monográfiája azt az űrt kívánja betölteni, amire a szakma úgy általában nem hajlamos gondolni. Érdemes kiemelni, hogy a tudós szaktekintélyt nem csak az általunk ismert tények és végeredmények érdeklik: a kortársak vitái, vélekedései és reakciói hitelesítik a korszakot.

Idéz például az akkori magyar közvélemény-kutató intézet 1946-os felméréseiből, amelyek megint csak jól tükrözik a magyar lakosság tájékozatlanságából fakadó sok-sok illúziót. A megkérdezettek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a trianoni határoknál kedvezőbbeket kap, és csak 22 százaléka gondolta úgy, hogy a békekonferencia az 1938-as határokat állítja vissza.

Azt már egyenesen imádom, Romsics nem mondja, inkább felnőttként kezeli az olvasót, és rábízza a következtetések levonását. A kisebbségi magyarságnak szánt fejezet sem szöszmötöl szájbarágós összehasonlításokkal.

Arra gondolok most, hogy kell-e egy ilyen könyv az olvasónak? Különösen most, amikor ha kell, felszedik a Szabadság tér burkolatát, és árpádsávos zászlók alatt keresnek szebb jövőt a fiatalok? A múlt igazsága a hiszterizált politikai viszonyoknak nem ad érveket? Természetesen adhat – de vehet is. Túlnyomórészt én inkább az utóbbira hajlanék. Szinte hihetetlen hatóerő az a tárgyilagosság és távolságtartás, amivel a történelemnek a politikától való eltávolítását tudja a szerző sugallni.

Ezért lenne jó, ha olvasna a nép, ezért lenne jó, ha az olvasónak is gyakrabban írna a jó történész. Ha a menetelőkből kettőt visszahoz, az is valami, mert ki tudja, mi forr a fejekben egyszerre és külön-külön.

  vélemény