keresés

Válaszúton csapdában

Az a néhány ezer ember, aki már másfél hete minden este a nagyvárosok utcáin, terein tüntet, nem az ellenzéket támogatja, hanem a teljes politikai osztályt kárhoztatja. Az agorákat, ahová mindenki a maga gondjával érkezett – a nyugdíjas, a tanár a pénztelenségére, a munkanélküli a kilátástalanságra, a fiatal a távlatok hiányára, a beteg az orvosi ellátásra, az öregautó tulajdonos a regisztrációs adóra panaszkodik –, nos a tüntetések helyszínét politikamentes övezetté nyilvánították. Védik is a semlegességét. Sorra elkergették az opportunista Dan Diaconescut, az önmagáról elnevezett párt elnökét, a su-nyiskodó Irinel Columbeanut, polgármester önjelöltet. Sőt, még az elveihez általában hű liberális alelnököt, Ludovic Orbánt is.

Nem meglepő ez, ugyanis a hatalom és az ellenzék is lejáratta magát. És nem csak Bukarestben, hanem Budapesten, Pozsonyban, Belgrádban és Kijevben is. Szinte a teljes Kelet-Európában.

Magam is sokszor háborogtam a politikusok érzéketlensége, pofátlansága miatt. Kifogásoltam, hogy a választások után teljesen megfeledkeznek arról, hogy ők szolgálatra vállalkoztak a kampányban, aztán nem elszegődtek, hanem uralkodni kezdtek közösségükön. Miközben huszonkét év alatt semmit sem tanultak. Sem a saját, sem a mások kárán. (Előbbin az okos tanul, utóbbin a bölcs.) Nem tanultak a politikatudomány – mert tudomány! – jeles teoretikusaitól sem. Politikus vagyok, mit érdekelne a politika maga! – hencegtek fennhéjazóan. Butaságukat pedig csak úgy tudták palástolni, hogy lezüllesztették az oktatási rendszert, így a gépezet sok ezer sokdiplomás félanalfabétát köp ki ma is. Hatalmukat meg úgy konzerválták (hatalmon vannak furcsa és természetellenes üzleti összefonódások révén kormányon és ellenzékben is), hogy gazdasági intézkedéseikkel megakadályozták a középosztály megerősödését, majd hozzájárultak felszámolásához.

A jelenlegi bizalmi válságnak politikai okai vannak. Amikor a hitelét vesztett államfő szembeszállt a hiteles szakemberrel – olyan kérdésben, amelyhez az elnöknek semmi köze –, akkor kitűnt a hazai politikai osztálynak a valódi természete. Mivel a válság politikai, a megoldása is csak politikai lehet. Amit újabban egyre többen javasolnak: a pártok nélküli politikai élet, sajnos valójában nem más, mint a kommunizmusban megismert egypártrendszer naiv és veszélyes feltámasztása. Ezért ez nem járható út.

A 22-es csapdája az, hogy annak a politikai osztálynak kellene megújulnia, amely mindent megtesz azért, hogy ne kelljen megújulnia. (Az erőben, vagyonban kiemelkedőek ugyanis hajlamosok gazságokra is vetemedni, s csak az uralkodáshoz értenek – állapította meg Arisztotelész.) Ha mégis akadna, aki a politika gyakorlatában nem a hatalom bitorlását, hanem a közjó megvalósításának lehetőségét látja, csak a képzett középosztályra támaszkodhatna. (A koldusszegény és lenézett emberek nehezen hajlanak a jó szóra – írja a politikatudomány ógörög mestere.) A középosztályt viszont (tudatosan) felszámolták. Így lett Kelet-Európa számos államához hasonlóan Románia szegény ország, amely millió szolgából és néhány úrból áll, s amelyben az egyik irigyli, a másik megveti felebarátját.

Valakinek, valaminek fel kell szakítania a bűvös kört. A tüntetők, a tüntetések nem oldják fel. Félő, hogy csupán egy mély és fájdalmas válság a megoldás. Ennek a válságnak az elején járunk. Ez a válság hatalomra juttatja a populistáknál is populistábbakat, akiknek fegyvere a nacionalizmus, az idegengyűlölet lehet. Ettől csak az szabadíthat meg, ha az összeurópai krízis valóban afelé vezet, amiről Angela Merkel német kancellár – a 21. századi Vasfrau – és Nicolas Sarkozy francia elnök beszél: egy politikailag és gazdaságilag is egységes, közös vezérlésű Európai Egyesült Államok. Aki az ún. európai gyarmatosítás ellen tüntet, az valójában a nemzetállamok védelmezője. Nekünk, erdélyi magyaroknak a csődbe jutott román nemzetállamtól több félnivalónk van, mint a bizonytalankodó, de a demokrácia lehetőségét kereső Egyesült Európától.

  vélemény