Úriemberek országa
Bogdán Tibor | 2010-03-21 23:25:27
Ha igaz a megállapítás, miszerint úriember nem csodálkozik, akkor Romániában csupa úriember él. Az évtizedek óta válogatott képtelenségeken nevelkedett romániai egykedvűen legyint olyan elképesztő dolgokra is, amelyek láttán-hallatán a kevésbé edzett külföldi szaporán veti a keresztet.
Itt van például a hatalmát maffiahálózat kiépítésére felhasználó szociáldemokrata szenátor, Cătălin Voicu. Ha eddig még a hírek kapcsán, miszerint mifelénk bukott le egy-egy olasz maffiózó, mint a napokban például a Cosa Nostra egyik kulcsembere, esetleg hajlamos lettem volna elcsodálkozni azon, hogy mi a szöszt is keres dâmboviţai tájainkon egy nagymenő nyugati gengszter, most már megértettem: tanulni jár errefelé.
Egy szép napon az is kiderülhet, hogy egy-egy szenátorunk, képviselőnk másod- (harmad-, negyed-?) állásban maffiózóképző tanfolyamot vezet, csak persze nem veri nagydobra, mint a pancser NATO a nagyváradi kémiskolájának tervét.
Azon sem képedünk el, hogy a szenátor (nem mellékesen a belügyminiszteri szék volt várományosa) legfelsőbb bírósági bírákkal, kulcspozíciókat betöltő politikusokkal folytatott és lehallgatott beszélgetéseiből kiderül, vezető kormánypárti politikusokat akart a markában tartani kompromittáló dossziéik megszerzésével. Páskándi tréfás fordítását idézve ugyanis elmondhatnánk, ezt a dézsát mintha már láttuk volna valahol.
Eddig is tudtuk: így működik ez az ország bizonyos szinten túl – pontosabban: felül, a román politikai osztály velejéig romlott. Az ember már-már szurkol Voicunak, hogy sikerüljön terve és tartóztassa le a feketelistáján szereplő politikusokat, Opreát és társait, akik legalább annyira korruptak, mint a nagyra törő szenátor.
Sajnos azt is tudjuk, hogy ha Voicu szenátornak esetleg görbülne is egy-két hajszála, az csak véletlen kisiklás lenne, hiszen a cél nem az igazság kiderítése és a vétkes megbüntetése, hanem az ellenzék lejáratása, ezúttal különös tekintettel a Szociáldemokrata Pártra, amely hatalombosszantó módon egymás után két csatát is megnyert Băsescu demokrata liberálisaival szemben a szenátusi elnöki székért zajló ostoba csetepatéban. Legyinthetünk, hiszen megszoktuk a koncért való politikai marakodást, és így azt is értjük, miként szivároghatott ki a telefonbeszélgetésekről készült bizalmas anyag.
Az pedig csak jegyzetzáró poénként érdemes említésre, hogy Voicu szenátor többek között azt az Opreát akarta rács mögé dugni, aki szociáldemokrata korában – egy korábbi lehallgatás nyomán közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint – Adrian Năstase kormányfőtől kérte Traian Băsescu letartóztatását.
vélemény
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!