Süllyedő hajóról
Ady András | 2012-02-01 00:52:07
Amikor 2011 januárjában megbukott a Hariri-kormány, s a forrásba jövő régió semmiféle kormányalakításnak nem kedvezett, illetve amikor a bejrúti döntnökök hónapokig képtelenek voltak a Hezbollahól mentesen határozni a hogyan továbbról, akkor szinte keresztet lehetett vetni Libanonra.

Időközben élesebb fordulatok vonták el „cédrusországról” a közfigyelmet, pedig illő egy kis egészséges, félgőzerejű aggodalom, ugyanis bár igaz, hogy Libanonban mindeddig nem mutatkoztak az arab négy évszak jelei, ennek ellenére Fönícia saját politikai rezsimjének a rabja, s bizony ráfér egy kis „tavaszi szél”. A nyugatibb pártblokk (ifj. Hariri pártja) „Március 14.” és a Szíria-barát Hezbollah-Amal „Március 8.” koalíció (Naszrallah-érdekeltség) harcából egyelőre utóbbi jött ki győztesen, illetve közvetve Szíria, vagy a távoli patrónus: Irán.
Mostanában az országurak ráéreztek olyan szociális-jogi affinitásokra, amelyek elméletileg biztosítják az országlás nyugalmát és a külföld mosolyát. Tessék-lássék engednek a Nemzetközi Bíróság döntéseinek Rafiq Hariri meggyilkolása ügyében, minden honinak bőven adnának elektromos áramot, és nemzeti emberjogi terven dolgoznak, amely szerint végre bűncselekménnyé „alakul” a házastársi és úgy általában a nők elleni erőszak.
Minden szép és jó lenne tehát, ha nem fenyegetné az ország stabilitását a Hezbollah Szíriával kapcsolatos álláspontjában az eredeti és a mostani közti törés. Első olvasatban a Hezbollah Damaszkusszal, Teheránnal és a Hamásszal alkották a nagy ameriko-cionizmussal szembeni ellenállást, az arab politikai időjárás-ingadozások közepette pedig a lázadó tömegeket támogatták. „Isten pártja” akkor hibázott nagyot, amikor kitartott az Asszad-vezetés mellett a szíriai ellenállók gyilkolászása közben is, tehát egyszerre áll a csizma és a csizmatalp alattiak oldalán, márpedig ez – egyszerre – még nekik sem mehet. A saját államában különutas politikai-pénzügy-katonai entitás továbbra sem teszi le a fegyvert, nem számol el arzenáljával, de Szíriából kezd már óvatosan kivonulni, ahogy teszi ezt szunnita „partnere”, a gázai Hamász.
Hazatérnek hát a fiúk, s otthon rendezve soraikat két választás előtt állnak: vagy folytatják dél-libanoni Izrael ellenes provokációikat egészen az eszkalációig, vagy az egyke-országlásban érdekelt politikai hatalommá képezik magukat, s ők lesznek a kairói Muszlim Testvériség libanoni megfelelője.
Én szívem-agyam szerint ez utóbbira tippelek, annál is inkább, mivel a szélsőséges alakulatok esetében a harc politikává lényegülése maga a túlélés.
vélemény
KutyamenhelyGondoltuk volna, hogy nálunk nemcsak Nyirő József hamvai, de a kutyák is beleszólnak a választásokba? Azt mondja a minap Csahos: ő azért nem szavaz Ilyés Gyulára, mert négy éve megígérte: ha polgármester lesz, európai szintű kutyamenhelyet létesít Szatmárnémetiben. S négy év eltelt, most újra szeretné magát választani, de a kutyamenhely éppen csak körvonalazódik. »
Sike Lajos
Hadovázik a középszerÁprilis végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött. »
Zsehránszky István
Jobbítandó jóObama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »
Ady András


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!