keresés

Lappangó

Ne gondoljuk, hogy teljesen kialudt 90 márciusának mesterségesen csiholt magyarellenes szikrája! Még Szatmárban sem, ahol Ilyés Gyula polgármestert és Csehi Árpád megyei tanácselnököt igen jelentős román támogatással választották tisztségükbe...

Azt mondja nekem az egyik szomszéd, akivel naponta kénytelen vagyok találkozni: lényegében én is román vagyok! Kérdésemre, hogy honnan szedte ezt a hülyeséget, amit Ceauşescu óta nem hallottam, Băsescura hivatkozott, aki a lakosság kapcsán rendszerint csak románokról beszél. „Românii mei!” Soha nem mondja, hogy mások is, pláne magyarok. Tehát itt mindenki román, akárcsak a franciáknál, ahol mindenki francia!

Először meglepődtem Ionel szavain, majd elgondolkoztam. Ez az ember semmit nem tanult húsz év alatt, hiába látja, mennyire más szűkebb világunk is, a magyarság képviselői a kormányban is ott ülnek, itt Szatmáron meg (noha érezhető kisebbségben vagyunk) éppen a mieink vezetnek, s a rájuk adott sok román szavazat bizonyítja, hogy nem is rosszul.

Persze Ionel szavazata nem lehet köztük, mert ő húsz éve is azok közé a szatmári románok közé tartozott (igaz, hogy csak maroknyian voltak), akik március 15-én azt ordibálták a főtéren, hogy „Afară cu ungurii!”. Csakhogy az ő ordibálása hamis ám, mert a rendszerváltás előtt egy évvel a fia a román nyomor elől Magyarországra szökött, s azóta is ott él, nem törődve, hogy apja gyűlöli a magyarokat.

Milyen szerencse, hogy akkor mifelénk nem Ionelre hallgatott a románság, hanem például Pop Mihai orvosra, Avasfelsőfalu népszerű és hozzáértő kórházigazgatójára, aki visszafordította azokat a teherautókat, amelyeket onnan botos legényekkel Szatmárra indított az újraéledő szeku, minthogy Marosvásárhely főpróbája nálunk volt.

Ám a máshonnan hozott, melegítős belügyérek sem tudtak Szatmáron igazi balhét csinálni, s mindössze két-három serültje volt az eseménynek. Ez részben a magyarok higgadtságának köszönhető (az RMDSZ nem vette fel a kesztyűt, s lám az okos taktika mostanában hozza eredményét!), részben a helyi románság korrekt magatartásának. A rémítő álhírek ellenére sem akart verekedni a magyarokkal. Ezért küldtek pár nap múlva Vásárhelyre jóval több félrevezetett hegyi embert.

A Ionelekben lappangó nacionalizmust ma nem annyira a „hivatásos” román szélsőség, mint a demokrácia köntösében járó, rafináltabb politikusok hozzák ki. Köztük az államelnök. Ha szüksége van ránk, partnernek fogad, de azt nem tudja elviselni, hogy 90 márciusa után húsz évvel sem fogjuk be „pörös szánkat”.

De van más választásunk?

  vélemény