keresés

Közönnyel havazik

Nyáron nyár van, télen havazik – így szól az együgyűnek tűnő gyerekdal, amelynek azért fontos üzenete van a helyi önkormányzatok és a kormánytagok számára. Sokkal pontosabb információkkal szolgál annál a bölcs băsescui megállapításnál, hogy „A tél nem nyár!” Pontosabb, ugyanis a globális felmelegedés elméletétől elkábult polgármestereket, megyei elnököket, minisztereket és államtitkárokat emlékezteti arra, hogy „havazik!”.

Az, ami az időjárást illeti, nem rendkívüli. Az elemi iskolában tanultuk, hogy a kontinentális éghajlati övben, ahova Románia is tartozik a tél három hónapot tart, fagy, szél és hó, időnként hóvihar kíséri.

Az, ami az elmúlt hetekben történt, nem mindennapi. Nyolcvanhat ember veszti életét a tél miatt a huszonegyedik században az Európai Unióhoz tartozó Romániában? Példátlan! Sok ezer embert hetekig elszigetel a világtól egy szokványos havazás és kissé erősödő szél? A hatóságok hozzá nem értésének, nemtörődömségének a bizonyítéka!

Nincs pénz! – hivatkoztak volna ismét a válságra az utászok, ha ki nem derült volna, hogy miközben Finnországban – ahol a tél legalább öt hónapig tart – egy kilométer út karbantartása, hótalanítása és megszórása csúszásgátló anyaggal telente ezer euró, addig nálunk hatezer eurót zsebelnek be azok a cégek, amelyek néhány traktorral rendelkeznek csupán, s legfeljebb csak a floridai Disneyland műhavát tudnák azokkal eltaszítani.

Hatalmas erővel fúj a szél – próbálják okolni a természetet. Igaz, csakhogy kétszázötven éve tudjuk, hol vannak a kritikus pontok, hová kell hófogókat felállítani, hova kell függönyerdőt telepíteni. Látott valaki az elmúlt években hófogót? Kamasz gyerekeim nem is ismerik, soha sem láttak. Úgy hallgatják a róluk szóló gyerekkorombeli emlékeklet, mint annak idején én a nagyapám világháborús élményeit.
 
Hallott valaki arról, hogy a nagy garral meghirdetett, több millió euróval támogatott függönyerdő telepítésből mi lett? A kritikus pontoknál én csak csipkebokrot és galagonyát láttam nőni.

(Néhány nap múlva az árvizek nyomorítják majd meg a falvak, kisvárosok lakóit. A kivágott erdők már nem állnak az ár útjába, az eldugult csatornák, a meg nem épített vízelvezető kanálisok, nem vezetik le azt.)

A meteorológiai helyzetet a tizenhetedik század első éveiben e tájon megszenvedett kis jégkorszakhoz hasonlítják egyesek. A romániai falvak, mezővárosok (ide értve az erdélyieket!) állapota sem különbözik sokban a négyszáz évvel ezelőttitől… Legfennebb annyiban, hogy négyszáz éve, de még hatvan éve is – szüleim elbeszéléseiből tudom – a települések lakói nem ültek ölbetett kézzel. Amint elállt a havazás, azonnal lapátot ragadtak, és kiszabadították a buckák alól falustársaikat, a jószágot, amely a családok túlélését biztosította. Nem azt lesték, hogy a gubernium vagy a kormány segítségükre siet-e, érkezik-e a gubernátor vagy a megyei elsőtitkár négylovas szánon vagy terepjárón.

A télnél nagyobb veszélyt jelent az önkormányzatok, a kormány és a saját nemtörődömségünk – az a közöny, amellyel a természethez és egymáshoz viszonyulunk. A hetvenes évek tudományos technikai forradalmának idején felnőtt és szocializálódott mai elit meg van győződve arról, hogy az ember mindent legyűr, a természetet könnyűszerrel megzabolázza. Noha ez nincs így. És éppen a tudományos technikai forradalom jegyében és idején elkövetett emberi bűnök miatt nincs így. A környezetkárosítás miatt még nagyobb erővel tör ránk a vihar, a havazás, a zápor, csúszik ránk a föld, mindent visz az ár, a vízár és a hajdan humuszként szolgáló földet szállító sárlavina. A természet ellen nem győzhetünk. Ahogyan a természet sem tudja legyőzni az embert, ha működik a társadalmi szolidaritás, a környezetünkben élő kicsik, idősek, betegek megsegítésének valaha még szinte öröklött, de gyerekkorban mindenképpen örökre megtanult belső kényszere.

Az idei tél lassan elmúlik. A kár azonban, amelyet a hatósági felelőtlenség és a társadalmi fásultság okoz hosszú ideig felszámolhatatlan marad, sőt újabb, egyre nagyobb gondok forrásává válik.

  vélemény