Kampányláztól kipirulva
Szűcs László | 2008-05-30 01:38:35
A tények azt mutatják, soha ilyen intenzív, a legkorszerűbb kampányeszközöket is igénybe vevő népszerűsítő munkát nem produkált a szövetség.

Az ajtók persze nincsenek végleg becsukva, egyik partiumi nagyvárosunk magyar kampányfelelőse nem tartotta kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy akár azokkal a liberál-demokratákkal is tárgyaljanak a választás után, akik ma még a magyar veszéllyel, az RMDSZ túlhatalmával riogatnak a megyében.
De várjunk még pár napot, s meglátjuk, hogyan lehet jól sáfárkodni a szerzett mandátumokkal. Van még néhány óra arra, hogy a pártok s a jelöltek egy utolsó lendülettel mozgósítsák azokat, akik még nem döntötték el, hogy szavaznak-e, s ha igen, kit válasszanak vasárnap. Az igazi célpont most ez a két csoport, hiszen a részvételükben biztosak zöme alighanem már tudja, kikkel rokonszenvezik. Talán csak az bonyolíthatja a képet, hogy elsején nem egy, hanem négy döntést kell meghozniuk az urnákhoz járulóknak, ami lehetőséget ad némi differenciálásra.
Előfordulhat például, hogy különbség van sokaknál a pártszimpátia és az egyes polgármesterjelöltek megítélése, illetve a megyei önkormányzati listák és a megyei tanácselnökök megítélése között. Annak tudatosítása, hogy négy döntést kell hozni, magyar vonatkozásban különösen nem mellékes. Hiszen mondjuk szórványban gondolhatják úgy a magyarok, hogy esélyes saját jelölt hiányában nincs sok értelme elmenni voksolni, míg egy zömében magyarok lakta községben, városban ugyanígy: úgyis a mi emberünk győz, akkor minek erőltessem a dolgot.
E hozzáállás egy-két megyei mandátumba kerülhet, aminek hátrányait a következő években éppen e települések lakói érezhetik meg, ha a támogatások, a fejlesztések máshova irányulnak.
Magyar vonatkozásban a kampány hőfokán bizonyosan emelt Tőkés püspök legutóbbi, nem kevés ingerültségről tanúskodó közleménye, illetve budapesti megnyilatkozása. A legviccesebb az állítása, miszerint az RMDSZ sikertelen kampányt folytatna, miközben a tények azt mutatják, soha ilyen intenzív, sokszereplős, a legkorszerűbb kampányeszközöket is igénybe vevő népszerűsítő munkát nem produkált a szövetség.
Arról már szóltunk e helyen, hogy nóvum a lokális üzenetek s a helyi jelöltek hangsúlya az országos politikusokkal szemben, kivéve, ha az országos ismertségű politikus – például Borbély László miniszter – maga is jelölt. A lokális üzenetek erőssége egyúttal azt is jelenti, volt miről beszélni, voltak felmutatható eredmények, s vannak folytatásra érdemes tervek.
Ennek is betudható, hogy emiatt az MPP támadó fellépése gyakran árnyékbokszolásnak tűnik, s nem igazán ellensúlyozza a polgári jelöltek általánosságokban tobzódó, konkrét cselekvési terveket nélkülöző programját. Ott, ahol viszont az RMDSZ támad egy-egy korábban elvesztett pozíció visszaszerzésének szándékával – például Udvarhelyen –, a konkrétumokat megfogalmazó bírálatot érdemi válasz nélkül azzal utasítják vissza, hogy ezek „képtelen rágalmakkal koholt vádak”.
Márpedig a kampányhajrára maga a polgári pártelnök kínált igen széles támadási felületet látványos és nehezen magyarázható vagyongyarapodásával. Szász Jenő eurómilliói mellett meglehetősen hiteltelenül hangzik el az az ugyancsak ezen a héten hangoztatott vád, miszerint az RMDSZ gyakorlatilag kilóra felvásárolta azokat a lelkipásztorokat, akik a szövetség listáin szerepelnek jelöltként, mások pedig nyíltan vállalták egy-egy RMDSZ-színekben induló jelölt, illetve lista támogatását.
Vasárnap kiderül, kinek a kampánya képviselt valóságos erőt, s a most megszülető eredmény jórészt azt is meghatározza, kinek mekkora mozgástere lesz az őszi tárgyalásokhoz, a parlamenti képviselet további megőrzése érdekében.
porta
világ
pénz
kütyü
Világ Mikulásai, egyesüljetek!
Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdés
Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csőd
Caţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés
hírek
- Kétszer érettségiztek egy informatikus miatt
- Csődbe mehet Románia két-három éven belül
- Ismét elütöttek két gyalogost egy kolozsvári átkelőn
- Közös bizalmatlansági indítványt nyújtanak be
- Százezren maradnak családi pótlék nélkül
- Módosul Brassóban a sebességkorlátozás
- Módosítják a szerzői jogokra vonatkozó kormányrendeletet
- Ponta leváltással fenyegeti Băsescut
- Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
- Vízilabda EB: győzelemmel kezdtek a magyarok és a románok
vélemény
Világ Mikulásai, egyesüljetek!Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdésFiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csődCaţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!