keresés

Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját.

Kinek mi köze hozzája?! – teszi föl magának az átlageurópai és a liberálisan fagytűrő gyergyócsomafalvi demokratyafi egyaránt a legkézenfekvőbb kérdést. Ők sem szeretnék, ha bárki belebámulna tányérjukba. Euromagánügy.

Mi azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a média egy jelentős szenzációra és álhírekre rázakkant része abból farag hírt, ami adódik. A szűkagyúság sok hasznos fogásra megtanítja a szellemi szegényeket, akik tudják, hogy végül elnyerik a mennyek országát, ami megígértetett nekik.

Akárhogyan szépítjük, a hír felröppent, szárnyra kelt és máris sok emberben közönséges plebejusreakciókat indított el: míg mi éhezünk, fázunk – A farkasok dala idevonatkozó szakasza idézendő teljes terjedelmében –, addig ő, a dagadt pofájú érzéketlen sanyargató, a bankkapitalisták előreküldött cápája a román föld és nem csupán minden elképzelhető kalóriajavából lakmározik. Ha még Andersen meséken is nőtt fel az újságfaló, tévéfüggő, akkor képzeletben a kis gyufaáruslányka irigységével lábujjhegyre kapaszkodik, és úgy néz be a fényes étterem ablakán, ahol Jeffrey, a Frank dőzsöl, mulat, kétpofára hörcsögöl, és orcáján lecsurog a föld sava-borsa, az élet olaja, a lét balzsamos malasztja, ambróziája. Azt talán már hozzá sem kell fűznöm e rubensi képhez, hogy az egyszerű ferentarii szekérkalauz és cipőfalvi téesznyugdíjas tudja, biztosan tudja, neki ne meséljenek, hogy Jeffrey, a frank zabagép e szegény kicsi, ma már csak 19 milliósra soványodott országtól kapja a fizetését, míg Cickány néninek napi egy fityingből kell megélnie, rémhíreket terjesztenie és tévét is néznie, hogy el ne mulassza a híreket, ahol közlik, hogy állnak pillanatnyilag a tőzsdén a zakuszkarészvények.
Jeffrey pedig mindezzel nem törődik. Megmagyarázza, hogy nem. És frankón megvan.

Ám a szegény újságíró, aki ezután sem kap fizetésemelést Scandalescu főszerkesztőtől, bánatában felkeresi a fővárosi Bellu temetőben azt a bizonyos hantot. De nem férhet a fejfához a nosztalgiázó aggok és reszketők miatt, akiket a nagy hideg sem riaszt vissza, hogy leróják kegyeletüket a 94 éves kárpáti géniusz előtt. És persze nem hiszik, hogy az elvtárs és -nő százszor költségesebb va- csikat zabált föl kaján vigyorral az ő pénzükön.

  vélemény