Közérdekű, új szabályozásokCzédly József | 2011-12-05 06:49:13
Az alábbiakban több, folyó év novemberében közzétett szabályozásról lesz szó, melyek ismerete hasznos lehet olvasóink számára.
Az alábbiakban több, folyó év novemberében közzétett szabályozásról lesz szó, melyek ismerete hasznos lehet olvasóink számára.
I.Elsőnek a Legfelsőbb Semmítőszék és Ítélőtábla (Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie-ICCJ) két, a Hivatalos Közlöny november 21. és 22.-i, 822. és 824. számában megjelent végzését ismertetem. Köztudomású és nem keveseknek bosszúságot okoz az a tény, hogy gyakran előfordul, a bíróságok hasonló esetekben egymástól eltérően ítélkeznek. Ennek megakadályozására a romániai jogrend felhatalmazza a Legfelsőbb Ügyészt (Procurorul General), hogy keresettel forduljon a Legfelsőbb Semmítőszék és Ítélőtáblához, és felkérje, hozzon minden igazságszolgáltatási szervre kötelező ítéletet, olyan ügyekben, melyekben a bíróságok egymástól eltérő határozatokat hoztak.
1. Az említett intézmény 2011. október 17-i, 19. számú végzése (Decizia ICCJ nr.19/2011) azokat a nyugdíjasokat érinti, akiknek az 1974 évi 57. számú, a globális akordban végzett munka javadalmazásáról szóló törvény szerint, ledolgozott munkájukért járó bérüket globális akkordban számították ki, de ennek értékét nem vezették be a munkakönyvükbe, vagy ha be is vezették, nem vették figyelembe nyugdíjuk nagyságának megállapításakor. Az idézett végzés minden hatóság számára kötelezően kimondja, a globális akkordban szerzett jövedelmet, amennyiben számításba vették a bruttó kereset összegének megállapításakor, és befizették utána a társadalombiztosítási hozzájárulást (contribuţia de asigurări sociale – CAS) figyelembe kell venni a nyugdíj értékének meghatározásakor. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok, akiknek nyugdíjuk átszámításakor (ez a 2000. évi 19. sz. törvény és a 2005 évi 4. sz. törvényerejű sürgősségi kormányrendelet, OUG 4/ 2005, rendelkezései szerint történt), nem vették figyelembe a globális akkordban szerzett jövedelmét, kérhetik nyugdíjuk nagyságának újraszámítását. Sajnos ez nem könnyű feladat, elsősorban azok számára, akiknek a globális akkordban szerzett jövedelmét nem írták be minden hónapban a munkakönyvükbe. Ebben a helyzetben az érintett vállalathoz, legtöbb esetben jogutódjához, ha ilyen nem létezik, az Állami Levéltár (Arhivele Statului) megyei hivatalához kell fordulni és igazolást kérni a globális akkordban szerzett jövedelem nagyságáról. Ezek az intézmények az említett törvények alapján kötelesek, térítésmentesen, 30 nap alatt, egy ilyen jellegű igazolást kibocsátani, amit aztán be lehet nyújtani a nyugdíjhivatalhoz, kérve az idézett végzés figyelembevételével, a nyugdíj újraszámítását.
2. A Legfelső Semmítőszék és Ítélőtábla 2011. október 17-i, 20. számú végzése (Decizia ICCJ 20/2011) kevésbé kedvező az érdekeltek számára. Ugyanis azt szabályozza kötelezően valamennyi intézmény és egyén számára, hogyan kell kiszámítani az állami költségvetésből fizetett alkalmazottaknak a 2010. július 3-a után kivett pihenőszabadságért járó javadalmazást. Az említett dátum az az időpont, amikor hatályba lépett a 2010 évi 118. számú törvény, tehát az a jogszabály, mely elrendeli, többek között, az állami alkalmazottak bérének 25%-os csökkentését. Az említett végzés kimondja: a 25%-os jövedelemcsökkentés érvényes a pihenőszabadságért járó javadalmazásra is, így mindazok, akik 2010 évi pihenőszabadságukat 2010. július 3-a után vették ki, szabadságpénzüknek csak a 75%-át kaphatják meg. Ez a döntés elsősorban a tanügyben dolgozókat érinti, mivel a nyári vakáció ezután az időpont után kezdődött, így az oktatói személyzet az idézett törvény életbelépése után ment szabadságra.
II.A Hivatalos Közlöny november 24-i, 833. számában jelent meg a környezetvédelmi miniszter 2.725. sz. rendelete, mely mindazok számára jelent újdonságot, akik a használt traktorok és mezőgazdasági önjáró erőgépek lecserelését támogató program alapján kívánnak új gépi megművelésre szánt eszközöket beszerezni. Az említett rendelet több a közeljövőben lejáró határidőt hosszabít meg, éspedig:
a) az új traktorok és más mezőgazdasági erőgépek beszerzésére és a régiek lecserélésére megkötött szerződések érvényességét 2011. december 12. helyett, december 31-ig hosszabítja meg;
b) a program keretében megkötött szerződésekből eredő pénzügyi műveletek kimutatásának letételét november 25. helyett, december 15-ig lehet megtenni, elszámolásuk határideje december 12-e helyett, december 23;
c) az új traktorok és erőgépek beszerzésére vonatkozó igényt a gépeket gyártó vagy forgalmazó céghez november 23. helyett, december 12-ig lehet benyújtani;
d) amennyiben az új traktor vagy önjáró erőgép beszerzése, kizárólag az ezeket leszállító cég hibájából, nem történt meg a rendeletben előírt határidők betartásával, a leszállítási időt meg lehet hosszabítani december 31-től számított 90 nappal, az eddigi december 12-i kezdeti idő helyett.
III.Az uzsorakamattal adott kölcsönök eltiltását rendeli el a Hivatalos Közlöny november 22-i, 827. számában megjelent 216/2011 sz. törvény. Ez előírja: bűncslekménynek (infracţiune) tekintendő mindazon, engedéllyel nem rendelkező személy által végzett tevékenység, melynek célja bizonyos pénzösszeg kölcsönadása és ezért kamat felszámítása. Ilyen jellegű bűnért 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetés jár és egyidejűleg az így szerzett jövedelmet elkobozzák. A törvény rendelkezési hatályban maradnak mindaddig, amíg a 2009 évi, 286. számú törvény alapján elfogadott új Büntetőtörvénykönyv (Codul penal) életbe nem lép.
IV.Az október 14-i Törvénytárban megjelent „Adóamnesztia adós cégeknek” című ismertetőben tettük közzé a kormányzatnak azokat az intézkedéseit, melyek bizonyos könnyítéseket vezettek be azok számára, akik hátralékba kerültek az állami intézményekkel szembeni kötelezettségek befizetésével. A Hivatalos Közlöny november 25-i, 838. számában jelent meg a Közigazgatási és Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium közös rendelete, mely kiterjeszti a helyi közigazgatási szervekre és ezek intézményeire is eddig csak a természetes és jogi személyekre érvényes, adóhátralék törlesztésére vonatkozó befizetési könnyítéseket.
Tételesen azokról az adókötelezettségekről van szó, melyek befizetésének határideje 2011. augusztus 31 előtt volt, és melyeket az említett időpontig a helyi közigazgatási szervek és ezeknek alárendelt intézmények nem fizettek ki. Ezen összegek után kiszámított késedelmi adónövekedés (majorare de întârziere) 50%-át engedik el, ha az adókötelezettséget 2011. december 31-ig kifizetik. A késedelmi adónövekedés 25%-át engedik el, ha a tényleges adókötelezettséget és a késedelmi adónövekedés 75%-át 2012. június 30-ig törlesztik.
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!