keresés

Az ajándékok betudásáról az örökségbe

Tanácstalan nagyszülő esetét ismertetem előbb, mert a címben szereplő örökösödési intézmény, a betudás intézménye (raportul donaţiilor) ezen keresztül talán könnyebben megérthető lesz. Az évek óta egyedül élő férfi, aki feleségét régen eltemette, családi házából jelenleg a nevén szereplő tulajdonrészét (½) az egyik nagykorú unokájára szeretné átruházni, s erre az általa biztosnak, ahogy ő fogalmazott : jogilag támadhatatlannak tartott adásvételi szerződést kívánná választani. Amikor a további részletekről kérdeztem, kiderült, hogy lényegében ajándékozásról lenne szó, mert unokájától nem kér vételárat, amit a vagyontalan unoka amúgy sem tudna előteremteni, tehát csak az elnevezése szerint adásvételi szerződés valójában ajándékozási, amelynek sokkal „szigorúbbak” a feltételei. Itt kapcsolódik a vázolt tényálláshoz a betudás intézménye, amelyről ebben az ismertetőben szó lesz. Azt azonban még pontosítanom kell, hogy az adományozónak egyetlen élő gyermeke van, utóbbinak pedig két fia, a kérdező unokái, akik közül az egyikhez, az őt rendszeresen felkereső, róla időnként gondoskodó fiúhoz inkább kötődik, ragaszkodik. Nem először szembesültem ilyen helyzettel... (A következőkben csak a nagyapa kérdésére próbálok válaszolni, amiért a betudás intézményének bemutatása nem lesz teljes).

A hatályos polgári törvénykönyv, amelyet 2011. október 1-jén léptettek hatályba, és amelynek előírásai esetünkben követendőek az 1146-1154. szakaszokban szabályozza az ajándékoknak a hagyatékba történő betudását, ami érthetőbben azt jelenti, hogy a még életében megajándékozott egyes kötelesrészes örökösök (csak a leszármazó(k) és a vele/velük együtt öröklő túlélő házastárs) kötelesek beszámíttatni az örökhagyójuk hagyatékába azokat a javakat, amelyeket utóbbitól még annak életében ajándékba kaptak, mindezt azonban csak abban az esetben, ha adományozójuk (későbbi örökhagyójuk) e betudási kötelezettségük alól őket sem az ajándékozási szerződésben, sem egy későbbi, külön közokiratban nem mentette fel (acordarea scutirii de raport). Ha azonban e felmentést megadta, a megajándékozott kötelesrészes örökös betudásra nem kötelezhető, vagyis az ajándékot megtarthatja.

A régebbi szakmunkákban, ahogy mondani szokták: a jogirodalomban tartotta magát az az általánosan elfogadott nézet, hogy ezeket az ajándékokat csak az örökség előlegének kell vagy lehet tekinteni, és elkövetkezik az az idő (a hagyaték megnyílásakor), amikor ezekkel a kapott ajándékokkal a többi társörökös leszármazó (testvérek, ezek helyett az unokák) és az örökhagyó túlélő házastársa felé „el kell számolni”. Ezzel a szabállyal a jogalkotó a hagyatékból történő egyenlő részesedést kívánta elérni, ami azonban nem mindig lehetséges.

Az 1146. szakasz 2. bekezdésében egy eddig is volt és követett, de nem ennyire tételesen megfogalmazott további szabályt olvashatunk. Kimondták azt, hogy amennyiben az adományozó másként nem hagyta meg, a betudási kötelezettség csak azokat a leszármazókat terheli, akik örökösi hivatottsággal (care au avut vocaţie succesorală) rendelkeztek volna az adományozó hagyatékára az ajándékozás pillanatában. Tegyük fel, hogy esetünkben az ajándékozási szerződést most kötnék meg. A megajándékozott unoka rendelkezik-e ezzel a képességgel, azaz ma törvényi örököse lenne-e nagyapjának ? A válasz egyértelmű: nem, mert életben van apja,  nagyapjának ebben a „felállásban” egyetlen kötelesrészes törvényi örököse. Ebből következik, hogy a megajándékozott unoka, függetlenül attól, hogy később mi történik, ki lesz életben a nagyapa halálakor, az ajándékozási szerződés hitelesítése napján öröklési képességgel vagy hivatottsággal nem rendelkezett, amiért őt a betudási kötelezettség nem terhelné.

De ha az okfejtésben idáig eljutottam, felhívom érdeklődő olvasóink figyelmét a túlzott ingyenes juttatások csökkentéséről az ÚMSZ 2011. november 11-13.-i Törvénytár rovatában közölt ismertetőmre, valamint a házastársnak juttatható ún. vagyoni többlet biztosítását is tárgyaló írásomra (clauza de preciput), amelyet ugyanabban a rovatban, de a 2011. október 14-16.-i lapszámunkban közöltünk. Itt csak röviden megismétlem, a tényállásunknál maradva: a nagyapa egyetlen gyermekének kötelesrésze egyenlő a hagyaték felével, vagyis az ½ ingatlanrésznek az ½ részével, ami a családi ház ¼ részét jelenti. Ezt, ennyit minden további jogkövetkezmény nélkül akár már most is odaajándékozhat a vele inkább törődő unokájának, csak neki, vagy akarata szerint utóbbi házastársának is. A tulajdonrésze másik fele, a másik ¼ rész pedig megmaradhat kötelesrészként a fiának. De még biztosabb és a helyzetre találóbb lenne egy tartási szerződés a teljes vagyonra, amely ugyancsak rendelkező, de visszterhes (oneros) jogügylet, s amelyre a fentebb elmondottak nem vonatkoznak. Igaz, ez a szerződés a vállaltak teljesítését feltételezi, ez sem lehet tehát csak a nevében tartási vagy adásvételi, mert ellenkező esetben ugyanott lennénk: ajándékozási szerződéssel állnánk szemben.

  törvénytár