A kiskorú kötötte jogügyletekről
Deák Levente | 2012-01-13 04:09:03
nyomtat | elküld

A hatályos polgári törvénykönyv a 2011. október 1-jén érvényét vesztett családjogi törvénykönyvet is „helyettesíti”, érthetőbben, ma már egy helyen találhatók azok a szabályok, amelyek eddig külön törvénykönyvben és külön törvényekben kaptak helyet. Az elkövetkezőkben megkísérlem összefoglalni azokat a szabályokat, amelyek a kiskorúak jogvédelmével kapcsolatosok.

A személy jogképessége és cselekvőképessége megkerülhetetlen fogalmak. Előbbivel mindenki rendelkezik, azaz mindenki rendelkezik azzal a képességével, hogy jogai és (polgári) kötelezettségei vannak/lehetnek. Mindez a születéssel kezdődik és a halál bekövetkezésekor szűnik meg. A cselekvőképesség a személynek az a képessége, hogy polgári jogügyleteit maga kötheti meg. A személy nagykorúsága elérésekor válik cselekvőképessé, azaz 18. életéve betöltésekor, illetve (kivétel) akkor is, ha kiskorúként (a nő) házasságot köt. Részleges cselekvőképességel rendelkezik a 14–18. év közötti kiskorú, ami azt jelenti, hogy jogügyleteit maga köti meg, saját nevében tehát, viszont esetenként a szülő(k) vagy a gyám jóváhagyásával és asszisztálása mellett, a törvény előírta esetekben pedig még külön a gyámügyi bíróság engedélyével is. A szülő, esetenként a gyám jóváhagyása és a gyámügyi bíróság engedélye legkésőbb a jogügylet megkötésének pillanatáig adható/szerezhető meg. (Új Ptk. 41. szakasz, 2. bekezdés)

A jogügylet jellege, tartalma fontos tényező, még akkor is, ha az előzetes szülői vagy gyámi beleegyezés és a gyámügyi bíróság engedélyének hiánya a jogügyletet „csak” érvényteleníthetővé teszi, a 3 éves jogvesztő elévülési időben, másképpen mondva, az ilyen jogügyleteket a törvény nem tekinti abszolút semmisnek (nu sunt lovite de nulitate absoluta), ami elévülhetetlenséget jelentene. A részleges cselekvőképességgel rendelkező kiskorú vagy az őt asszisztáló, illetve a 14. évét még be nem töltött kiskorú nevében és érdekében az őt képviselő szülő vagy gyám kötötte rendelkező jogügyletekre eltérő szabályok érvényesek. Tilos javaik elajándékozása és a más kötelmeiért való szavatolás (Ptk. 146. szakasz 3. bekezdés, a gyámra vonatkozóan a 144. szakasz l. bekezdése.) Kivételt képeznek mindkét esetben az ún. szokványos ajándékok (darurile obişnutite), ha ezeknek odaajándékozását a kiskorú vagyoni helyzete megengedi (potrivite cu starea materială a minorului). A Ptk. sorolja azokat a további jogügyleteket is, amelyeket sem a részleges cselekvőképeséggel rendelkező kiskorú, sem a kiskorú nevében a gyám vagy a szülő csak a családi tanács és a gyámügyi bíróság előzetes hozzájárulásának/engedélyének beszerzése után köthet meg. Ezek – a Ptk. 144. szakaszának 2. bekezdése szerint az elidegenítési jogügyletek, a vagyonfelosztás, a kiskorú javainak jelzáloggal, egyéb kötelemmel való megterhelése, vagyoni természetű jogairól történő lemondás, vagy bármilyen más jogügylet, amely a meghaladja a vagyonkezelés (acte care depăşesc dreptul de administrare) ismérveit, tartalmát.

Jogos a kérdés, hogy a kiskorú mégis milyen jogügyleteket köthet egyedül? Ezekről a Ptk. két szakaszban tesz említést, éspedig a 41. szakasz 3. bekezdésében, majd tovább a 43. szakasz ugyancsak 3. bekezdésében, mindkét esetben a részleges cselekvőképességgel már rendelkező (14–18. év közötti) kiskorúakra vonatkozóan. A törvénykönyv, anélkül, hogy nevesítene, az állagmegőrző ügyletekről (acte de conservare), valamint a kis értékű, folyó, a jogügylet megkötése pillanatában keletkező és teljesülő rendelkező jogügyletekről beszél (actele de dispoziţie de mică valoare şi care se execută în momentul încheierii lor). Ezek körét minden bizonnyal alsóbb szintű jogszabályok pontosítják majd, és ebben vélhetően benne lesznek a banki betétekkel kapcsolatos, a kiskorúaknak engedélyezett ügyletek is.
A kiskorúakat érintő jogügyletekkel foglalkozó, az új Ptk. előírta rendelkezések között olyat, amely valamilyen alaki vagy tartalmi szabály megszegése miatt ezek abszolút semmisségét kimondaná, nem találtam. Ha van vagy lenne ilyen, a Ptk. 2502. szakasza 2. bekezdésének 3. pontja szerint az abszolút semmisségre alapozott polgári kereset  elévülhetetlen, azaz ennek kimondását perben bármikor kérni lehet és el lehet érni. Nem így a kiskorúakra vonatkozó, valamilyen rendelkezést be nem tartó jogügyletekét, amelyek – mint már említettem – csak érvényteleníthetők vagy csak relatív semmisek (sunt anulabile sau sunt lovite de nulitate relativă). Ezek a polgári keresetek tehát elévülnek, éspedig 3 év után, azaz a 2517. szakaszban megszabott általános 3 éves elévülési idő letelte után, az elévülés kezdő napja, esettől függően a 2529. szakasz szerint kezdődik vagy számítódik. Csak megemlítem, hogy a kiskorúnak jogában áll az ilyen, különben érvényteleníthető jogügyleteket nagykorúsága elérése után érvényesnek elismerni (confirmarea actului anulabil), amiről a Ptk. 48. szakasza, valamint az 1263-1264. szakaszok rendelkeznek.

Ismertetőm választott témánkat messze nem merítette ki, mert a joganyag nagysága és összetettsége ezt nem is tette, tehette lehetővé. Azt azonban kötelességemnek érzem külön is megemlíteni,  mintegy a szülőknek és gyámügyekkel foglalkozóknak szóló tanácsként, hogy a Ptk. 502. szakaszában olvasható szabály értelmében (ez különben a régi családjogi törvénykönyvben is benne volt), a Ptk.-ban gyámnak a gyámság alá helyezett kiskorú vagyonvédelmére vonatkozó szabályai a szülőkre is érvényesek és követendőek, azaz a jogügylet jellegétől, valamint a kiskorú életkorától függően, az ezek nevében megkötött vagy megkötendő rendelkező és egyéb jogügyleteknél (lásd a Ptk. 144.. szakaszának 2. bekezdésében és a 146. szakasz 2. bekezdésében) a családi tanács és a gyámügyi bíróság engedélyét előzetesen be kell szerezniük. Ennek betartása és felügyelete különben, még az okirat hitelesítése előtt, a közjegyzők kiemelt feladata is egyben.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Puliszkatekercs spenóttal töltve

Hozzávalók: 2 bögre kukoricadara, 25 dkg leveles fagyasztott spenót, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, fetasajt.

vicc

Egyik barátnő a másiknak:
– Képzeld, milyen fogyókúrát találtam ki! A hűtőszekrény belsejébe kiragasztottam egy jó alakú, gyönyörű, vékony nő fényképét, így amikor enni támad kedvem, és kinyitom a hűtő ajtaját, ránézek és mindjárt elszégyellem magam.
– És hatékony ez a fogyókúra módszer?
– Részben igen. Én lefogytam 5 kilót, viszont a férjem meg felszedett vagy tízet...