A gyámságról (1)
Deák Levente | 2012-02-17 13:27:29
nyomtat | elküld

Régóta ígérem, hogy bemutatom a gyámság családjogi intézményét, természetesen most már a 2011. október 1-jén hatályba lépett új polgári törvénykönyv előírásai alapján. Teszem ezt annál is inkább, mert az I. könyv II. címébe iktatott különálló ( II.) fejezet, amely A kiskorú gyámsága címet viseli, az egész törvénykönyvnek az egyik legjobban, részletekbe menően felépített, kidolgozott része.

Régóta ígérem, hogy bemutatom a gyámság családjogi intézményét, természetesen most már a 2011. október 1-jén hatályba lépett új polgári törvénykönyv előírásai alapján. Teszem ezt annál is inkább, mert az I. könyv II. címébe iktatott különálló ( II.) fejezet, amely A kiskorú gyámsága címet viseli, az egész törvénykönyvnek az egyik legjobban, részletekbe menően felépített, kidolgozott része. Nem csak kerettörvény, hanem eljárási szabályegyüttes-jellegű is, és ezért mindazoknak a jogászoknak és közigazgatási szakembereknek ad „fogódzót”, akik eddig is, ezután is kiskorúvédelemmel, gyámügyekkel foglalkoztak. Ezen kívül a családban felnövő, cselekvőképtelen és a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező (14 év alatti és feletti) kiskorúakra és szüleikre érvényes előírások is itt találhatók, közelebbről a kiskorú vagyonvédelmét szolgáló, egyes rendelkező jogügyletek előzetes, a gyámügyi bíróság általi engedélyeztetésével kapcsolatban. (Ptk. 502. szakasz, első bekezdés.)

Az ÚMSZ 2012. január 27–29-i számában, a Törvénytárban már volt szó, a Ptk. 110. szakasza alapján arról, hogy milyen esetben válik szükségessé, mi több, kötelezővé a gyám (tutore) kinevezése. Tehát: amikor mindkét szülő elhunyt, ismeretlenek, vagy amikor eltiltották őket szülői jogaik gyakorlásától; ha büntető- perben őket, büntetésként, szülői jogaik elvesztésére ítélték; ha a szülők bírói eltiltás alá kerültek; amikor a szülők eltűntek, vagy holttá nyilvánították őket; végül akkor, amikor a kiskorú örökbefogadását megszüntették, és az ezt kimondó bíróság úgy ítéli meg, hogy a gyám kinevezése a gyermek érdekében szükséges (kizárva ezzel azt, hogy a vérszerinti szülőkhöz visszakerüljenek).

A gyámügyi bíróság (instanţa de tutelă), amely az eddig eljáró gyámhatóság helyett a gyámot kinevezi, a fenti helyzet bármelyikében található kiskorúról sok esetben hivatalból szerez tudomást. A törvénykönyv azonban külön kitér a fizikai személyek és a hivatalok bejelentési, megkeresési kötelezettségére. Ezek között említi a kiskorúhoz közelállókat, a családtagokat, az ismerősöket, a szomszédokat, a lakótársulások ügyintézőit, aztán az anyakönyvvezetőket, a közjegyzőket, akik tudomást szereznek ilyen helyzetű kiskorúakról. De bejelentési kötelezettség terheli a már említett, a szülők ellen büntetést kiszabó bíróságokat, a helyi közigazgatási hatóságot, a védőintézeteket, végül pedig minden más személyt (orice altă persoană).

Ki lehet a gyám? Erre a kérdésre a Ptk. 112. szakaszában találjuk meg a választ. E szerint gyámmá nevezhető ki a nagykorú fizikai/természetes személy, a házastársak együtt vagy csak egyikük, kivéve azt a helyzetet, amikor a törvénykönyvben szabályozottak szerint e tisztségüket összeférhetetlenség fennállta miatt betölteni nem tudják. Ha egyszerre több kiskorú testvérnek van szüksége gyámra, általában ugyanannak a gyámnak a kinevezése ajánlott.

A 113. szakasz részletesen kitér azokra a személyekre, akik gyámmá nem nevezhetők ki. Ezek: a kiskorúak; a bírói eltiltás alá helyezett személyek; a gondnokság alá helyezettek (utóbbiak minden esetben, azok is tehát, akik cselekvőképesek). Aztán akiket szülői jogaiktól eltiltottak; akik a gyámra váró teendők ellátására alkalmatlanok; akik bírósági ítélet vagy a törvény alapján csak korlátozottan élhetnek polgári jogaikkal, nemkülönben azok sem, akiknek rossz, nem megfelelő viselkedését, magatartását a bíróság állapította meg. De sorolom tovább: nem lehet gyám az a személy sem, akit e tisztségéből egyszer már eltávolítottak, az sem, aki fizetésképtelen helyzetű, és az sem, aki azért nem töltheti be e tisztséget, mert közte és a gyámság alá helyezendő kiskorú között érdekellentét áll fenn. Külön érdekessége e mostani szabályozásnak az, hogy az sem lehet gyám, akit a szülői jogait egyedül gyakorló szülő még halála előtt közokiratban vagy végrendeletben e tisztségből kizárt. Ha a fenti helyzet valamelyike a gyámság fennállta alatt áll elő, a gyám visszahívása és új gyám kinevezése kötelező.

Említettem azt a helyzetet, amikor a szülő kizár valakit a gyámságból. Ezzel kapcsolatban a szülői jogok közé sorolható az a lehetőség, törvényes megoldás, hogy a szülő még életében, egyoldalú nyilatkozatban vagy megbízási szerződésben (mindkettőt közokiratban, közjegyzői hitelesítéssel) kinevez valakit gyermekei leendő gyámjává, mely megbízást a szülő bármikor, akár magánokiratban is visszavonhat. (Ptk. 114. szakasz.) Ezzel kapcsolatban jó tudni azt is, bár a rendelkezés leginkább a közjegyzőknek és a gyámügyi bíróságoknak szól, hogy a közvégrendeleteket (testemente au-tentice) és a hitelesített meghatalmazásokat (procuri au-tentice) központilag, elektronikus formában nyilvántartják (lásd a Ptk. 1046. és 2033. szakaszaiban), amiért a megbízások és a végrendeletek visszavonását valamennyi, jogkövetkezményt eredményező (újabb) jogügylet megkötésekor, előzetesen ellenőrizni kell!

Ismertetőm első részét azzal zárom, hogy a Ptk. 118. szakasza értelmében, amennyiben a szülő még életében a gyámot nem jelölte ki, utóbbit, ennek előzetes beleegyezésével a gyámügyi bíróság választja és nevezi ki a már említett személyek közül, olyasvalakit tehát, akit e tisztség ellátására minden szempontból alkalmasnak, megfelelőnek talál.

(Folytatjuk)

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Puliszkatekercs spenóttal töltve

Hozzávalók: 2 bögre kukoricadara, 25 dkg leveles fagyasztott spenót, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, fetasajt.

vicc

Egyik barátnő a másiknak:
– Képzeld, milyen fogyókúrát találtam ki! A hűtőszekrény belsejébe kiragasztottam egy jó alakú, gyönyörű, vékony nő fényképét, így amikor enni támad kedvem, és kinyitom a hűtő ajtaját, ránézek és mindjárt elszégyellem magam.
– És hatékony ez a fogyókúra módszer?
– Részben igen. Én lefogytam 5 kilót, viszont a férjem meg felszedett vagy tízet...