Piacképes környezetvédelem
A hulladék újrahasznosítás lehetőségeit, a környezettudatos életvezetést, és a legújabb árvízvédelmi technológiákat bemutató kiállítás igazán népszerűnek bizonyult: részt vettek rajta az óvodások és kisiskolások, az érdeklődő fővárosiak, de jelen volt Borbély László környezetvédelmi miniszter is.
Gyűjtés és zsugorításA legnagyobb érdeklődést kétségtelenül az elektromos PET-palack zsugorító készülék – fantázia nevén Tepet – keltette fel, amelynek segítségével a palackok eredeti térfogatuk 1/12-ed részére zsugoríthatók össze, így a szállításuk és kezelésük során keletkező széndioxid mennyiség akár ötven százalékkal is csökkenthető.
„A készüléket 2002-ben szabadalmaztatták Magyarországon, s a fejlesztés a mai napig is folyamatos. Az itt kiállított prototípus a harmadik generációhoz tartozik, még sehol nem került forgalomban, itt debütálunk vele, és úgy néz ki elég szép sikerrel” – mondta el a kiállításon lapunknak Simon Lajos, a készülék feltalálója, aki szerint kimondottan háztartási gépről van szó.
„A szerkezet az áramot hővé alakítva megolvasztja a műanyagot, a palack húsz másodperc alatt harmonikaszerűen összecsukódik” – magyarázta a helyszínen a feltaláló. A standon – egy óvodai csoport közreműködésével – maga Borbély László is kipróbálta a palackzsugorítást.
„A minisztériumot most az foglalkoztatja a legjobban, hogy hogyan is tudnánk az állampolgárokat bevonni az újrahasznosításba, s meggyőzni őket arról, hogy nekik is érdekük lenne a palackok megfelelő tárolása” – nyilatkozta a környezetvédelmi standok között sétálva Borbély.
Fotó: Fleischer Hilda
Óvodásokkal együtt tesztelte a palackzsugorító gépet Borbély László miniszter
„Tudatosítanunk kell az emberekben a környezetvédelem fontosságát, mert itt most piaca van ennek. Kellemesen meglepett, hogy mennyire sokan érdeklődnek Románia iránt, több cég vállalta a hazai műanyagpalackok szakszerű kezelését” – nyilatkozta lapunknak a tárcavezető, aki szerint a legnagyobb gondot továbbra is a szeméttelepek jelentik. „Románia nincs még felkészülve arra, hogy a szeméttárolást szelektív módon oldja meg, kénytelenek vagyunk átmeneti megoldásokat alkalmazni” – mondta Borbély.
A miniszter szerint kötelezővé kellene tenni a környezetvédelmi oktatást a tanintézményekben. „Ezt nemcsak a tankönyvek kiegészítésére értem, több interaktív akcióra is szükségük lenne a diákoknak. Ma is azt láttam, hogy a gyerekek örömmel jöttek ide, és élvezték, amit tanultak” – mondta a tárcavezető.
Indul a roncstraktor-program
Mától indul a roncsautó-programhoz hasonló roncstraktor program. „Ez azt jelenti, hogy egy leadott mezőgazdasági haszongépjárműért 17 ezer lejes értékpapír szerezhető be, amelyet a gazda egy új traktor vásárlása esetén használhat fel” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek az új program sikerében bízva Borbély László környezetvédelmi miniszter.- nincs kapcsolt cikk!
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!