Nyaralás a tömbház körül

Sehol sem nyaral idén a romániaiak kétharmada – állítja a GFK piackutató intézet idei szezonra vonatkozó felmérése. A válság és a kormány megszorító intézkedései a legérzékenyebben a közalkalmazottakat érintik: háromnegyedük egyáltalán nem vállalkozik idén nyaralásra, aki mégis útnak indul, alaposan meggondolja, meddig merészkedjen.
Igény volna ráAz utazási irodák tapasztalata szerint: a vakációs kedv nem csökkent, sok az érdeklődő, de kevés a fizető vendég, jóval kevesebb pénz jut az idén az olyannyira áhított pihenésre. Szakértők szerint a hazai turisták „kompromisszumkészek”. Sokkal kevesebb pénzből, mint az utóbbi években, sokkal szerényebb úti célt tűznek ki maguk elé.
Aki teheti, mégis ragaszkodik a nyaraláshoz: kultúrája van már az elutazásnak. Az utóbbi öt évben divatba jöttek a drágább befizetések, az egzotikus célországok, a gyorsan szárba szökő divat az idén gyorsan el is sorvadt. „Aki az előző években Egyiptomot választotta, most minden bizonnyal egy bulgáriai célponttal is megelégszik” – magyarázta a hazai turizmus „irányváltását” Tímár Csaba, Székelyudvarhely egyik utazási irodája, a Hedon Expressnek a szakértője.
A visszaesés azonban tagadhatatlan, a konkurens Siculus Utazási Iroda vezetője, Kacsó Zoltán szerint az idén körülbelül 30 százalékkal esett vissza a nyaralók száma a tavalyihoz képest. Pedig utazásszervezők az igyekeztek tekintettel lenni a vásárlóerő gyengülésére.
Aki az előző években Egyiptomot választotta, most egy bulgáriai célponttal is megelégszik
Az idei árakból átlagosan 20-30 százalékot engedtek a tavalyiakhoz képest az irodák, tavaly pedig már sor került egy alapos árcsökkentésre. „Hiába engedünk az árakból, ha nincs pénz, az emberek kénytelenek otthon tölteni a szabadságukat” – ismerteti a piaci patthelyzetet a lapunknak nyilatkozó Kacsó. A kitartó utazók a 25 és 45 év közöttiek, ők azok, akik különböző áthidaló megoldások révén még tudnak félretenni nyaralásra.
„Minden évben vannak új kliensek, de inkább a gyakorlott utazók ragaszkodnak idén is a szervezett utakhoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire az all inclusiv ajánlatokat részesítik előnyben, hisz így, ha csak nem gondolkodnak ajándékvásárlásban, akkor nem számolnak pluszköltséggel ” – von mérleget az ÚMSZ olvasóinak Tímár Csaba.
Az egyre nyilvánvalóbb elszegényesedés ellenére még mindig nagy a külföldi utak iránti kereslet, és jelentős a hazai turizmus minősége iránti gyanakvás. „A román tengerpart legalább annyira, sőt még drágább, mint például Bulgária vagy valamelyik görög sziget. A minőség pedig sajnos itthon minden igyekezet ellenére sem javul. Én rendszeresen böngészem az ajánlatokat, ha utaznék, akkor Olaszország északi felére esne a választásom, hisz számításaim szerint ugyanannyiba kerülne, mint a román tengerpart” – magyarázza a György-Dávid Csaba újságíró, aki elismeri: nyaralási stratégiája csak elméletben van, fedezete a tényleges útrakelésre nincs.
„Nekünk esélyünk sincs a külföldi nyaralásra, sőt azt is meg kell gondolnunk, hogy igénybe vegyük-e a szabadságunkat az idén” – érvel a három gyerekes marosvásárhelyi Székely Péter, aki makacsul kitart a pihenés fontossága mellett.
„Nem csak a Fekete-tenger, vagy a külföldi úti célok teremtenek lehetőséget a kikapcsolódásra. Mi hétvégenként, minimális költségvetésből, célba veszünk egy egy általunk még nem látott erdélyi várost, vagy térséget. Kár, hogy ilyen jellegű utakat kevesen szerveznek, a belföldi turizmusnak még nem jött el a divatja” – véli a családapa.
Az utazási irodák szerint a belföldi turizmus is él, de nem a nyári szezon idején. Belföldi utakra inkább tavasszal és ősszel vállalkoznak a hazaiak – állítják az utazásszervezők, akik a nyár utolsó hónapjában Bulgária, Törökország és Görögország felé irányítják a romániai útra kelőket.
Ez még nem nekrológTeljes mértékben tisztában vagyok azzal: a halálon, embertársunk haldoklásán a legkevésbé sem illendő élcelődni. Meg kell adnunk a tiszteletet az emberi méltóságnak – már amennyiben megmutatkozik valakiben méltóság. »
Gyulay Zoltán
ValakiMondom a tiszteletes úrnak: azért mégsem szép dolog, hogy egy református pap a szélsőségek mellé áll, és az anyaországban kirekesztő nézeteik miatt a Fidesz által is nem kívánatosnak tartott személyiségeket hív meg hozzánk ilyen-olyan találkozókra! »
Sike Lajos
A remekmű megtörténtMegvillan váratlanul egy mondat: „A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett.” »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!